Interjú Cobrával a Tachyon Kamrákról ~ 2. rész

Forrás: 

https://jardindespleiades.fr/interview-cobra-2eme-partie-les-chambres-a-tachyons/

https://jardindespleiades.fr/interview-cobra-2nd-partchamber-tachyons/

https://odysee.com/@jardindespleiades:a/interview-chamber-tachyons,-2:8

Rhona:

Üdvözlök mindenkit! Rhona vagyok Eric Tachyon kamrájából, a franciaországi Poitiers mellől. Már korábban is beszélgettünk. Ez a mai a második része lesz a Tachyon Kamrákról szóló interjúnak, amelyben folytatjuk a Tachyon Kamrák működésének megértését. Azoknak, akik még nem hallották az első részt, azt javasoljuk, hogy hallgassák meg, mielőtt belekezdenének a mostani beszélgetésbe. 

A korábbi beszélgetés linkje: https://ellenallas1111.blogspot.com/2022/01/uj-cobra-interju-tachyon-kamrakrol.html?m=1

Nos, nagyon szépen köszönjük, hogy elfogadtad a felkérésünket egy Tachyon Kamrákról szóló beszélgetésre, amely két részből fog állni. Történelem és keletkezés/eredet, majd működési elvek és kezelések. Tehát kezdjük is el. Mióta léteznek az Univerzumban Tachyon Kamrák?

Cobra:

A Tachyon Kamrák több száz millió éve léteznek, legalábbis azóta, hogy a fejlett kozmikus civilizációk felfedezték a tachyonokat és felhasználták őket a Tachyon Kamrákban.

Rhona:

A különböző galaktikus civilizáció lényei közül melyek használnak Tachyon Kamrákat?

Cobra:

Azt mondanám, hogy minden galaktikus civilizáció, amely spirituálisan és technológiailag elér egy bizonyos evolúciós küszöböt, használ tachyonokat, hiszen a tachyonok azok a részecskék, amelyek szorosan kapcsolódnak a Forráshoz, és voltaképpen az első megnyilvánult anyag ebben az univerzumban.

Rhona:

És jelenleg milyen hatással van az emberekre a Tachyon Kamra használata, tudván, hogy ezeket spirituálisan nagyon fejlett lények működtetik?

Cobra:

Aki használja a Tachyon Kamrát, annak segíti a spirituális fejlődését. És természetesen segít a helyzete, a teste, az érzelmei, az elméje, a teljes felépítése gyógyulásában is.

Rhona:

Oké. A Tachyon Kamrák attól függően változnak, hogy melyik galaktikus civilizáció használja őket?

Cobra:

Természetesen. A konkrét dizájn eltérő lehet, de az alaptechnológia - az előrehaladott fizikán alapuló elvek közül kevés az, ami - nem változik.

Rhona:

Mikor érkeztek az első Tachyon Kamrák a Földre?

Cobra:

Valójában már több százmillió évvel ezelőtt is itt voltak, amikor korábbi kozmikus civilizációk meglátogatták a Földet. De a közelmúltban Atlantiszban is jelen voltak.

Rhona:

Melyik civilizáció hozta el a Földre?

Cobra:

Mindkét civilizáció, a Plejádiak és a Szíriusziak is elhozták a Földre Atlantisz idején.

Rhona:

És hol lehetett hozzáférni? Milyen típusú helyen?

Cobra:

Gyógyító Templomokban, Beavatási Templomokban és néhány magánházban is használták őket.

Rhona:

Amikor a Föld körüli karantén felállították, eltűntek?

Cobra:

Alapvetően az történt, hogy a bolygó felszíne és a tachyonmező közötti kvantumkapcsolat megszakadt. Így ez a kapcsolat megszűnt, és a Tachyon Kamrák nem voltak használhatóak többé. A földi karantén felállítását követően még mindig volt néhány részlegesen működő Tachyon Kamra, különösen a templomokban, de mindez eltűnt, teljesen megsemmisült körülbelül 2000 évvel ezelőtt.

Rhona:

Oké. Térjünk át a piramisok témájára. Vannak ma olyan piramisok, amelyek rendelkeznek valamilyen szintű aktiválással?

Cobra:

Én azt mondanám, hogy az Atlantiszban épült piramisok, például a Nagy Piramisok Egyiptomban, még mindig rendelkeznek valamilyen maradványkapcsolattal a tachyonmezőhöz.

Rhona:

A Tachyon Kamrák energetikailag kapcsolódnak a piramisokhoz, templomokhoz és más, energetikailag erős építményekhez?

Cobra:

Az összes Tachyon Kamra amelyet mi hoztunk létre a Planetáris Fényhálóhoz kapcsolódik, így tehát, ezek mind kapcsolódnak a templomokhoz, a piramisokhoz és egyéb helyekhez is.

Rhona:

És mi ennek a célja?

Cobra:

Az, hogy megerősítsük a bolygó körüli Fényhálót.

Rhona:

Értem. A tachyon energiával kapcsolatban tudnál nekünk mesélni a mayákról és más hasonló civilizációkról? Milyen volt a kapcsolatuk a Forrással és a tachyon energiával?

Cobra:

A mayák kapcsolatban álltak a Plejádiakkal és bizonyos fokig tisztában voltak a Tachyon Kamrák létezésével is.

Rhona:

Ah, szóval kapcsolatban álltak. Jelenleg milyen kapcsolat van? Milyen az energetikai vonal a Tachyon Kamrák és Agartha között?

Cobra:

Az Agartha hálózatban most sok Tachyon Kamra meglehetősen aktív, és ezek segítik a Planetáris Fényhálózatot.

Rhona:

És speciális Tachyon Kamra van Agarthában?

Cobra:

Néhány a Tachyon Kamráiknak az ősi atlantiszi technológián alapul, de van nekik - néhány kivételesen ritka helyen - plejádi technológián alapuló Tachyon Kamrájuk is.

Rhona:

És milyen kölcsönhatás van a bolygó felszínén lévő Tachyon Kamrák és a Föld középpontjában lévő portál között?

Cobra:

A Tachyon Kamrák összeköttetésben vannak mind a tachyonmező forrásával, úgymond magasan az égben, mind a Föld közepén lévő portállal, és ez létrehoz egy tachyon energiaoszlopot, amely keresztül áramlik a kamrákon.

Rhona:

Nos, ez lett volna a beszélgetésünk első része és most folytassuk azzal, hogy hogyan működnek és hogyan zajlanak a kezelések. A Tachyon Kamra technológia, amint azt már te is említetted, nagyon messzi időkre vezethető vissza. Akkor miért csak nemrégiben vált elérhetővé a számunkra?

Cobra:

Azért, mert az emberiség nem állt még készen rá. Már korábban is felajánlották az emberiségnek, de nem volt rá érdeklődés. Nem volt rá fogadókészség, nem tudták befogadni. Viszont amint a tudatosság megérett rá, a Tachyon Kamrák elkezdtek terjedni az egész világon.

Rhona:

Logikus. Egy másik témát is érintve. Amikor egy Cintamani követ elásnak, ott lehorgonyozódik egy angyali lény is. Mi a különbség e két angyali lény szerepe között? A Tachyon Kamrában lévő és a Cintamani kő elásásakor lehorgonyzott angyali lény között?

Cobra:

A Tachyon Kamrákkal dolgozó angyali lények egy emberi lény gyógyítására összpontosítanak, akit a Tacyon Kamrában, gyógyítási folyamatnak vetnek alá. A Cintamani kő angyalai pedig inkább a Planetáris hálóba történő Fény lehorgonyzására fókuszálnak.

Rhona:

És milyen szerepe van a Tachyon Kamrának és a Mjölnir technológiában?

Cobra:

Ennek a kérdésnek a megválaszolása nem szolgálja a legfelsőbb célt.

Rhona:

Oké, nos én úgy képzelem el, hogy a Földön található Tachyon Kamrák összeköttetésben vannak egymással. Mi a célja ennek a kapcsolódásnak? Ez olyasfajta összeköttetés, mint ami a Buddhikus oszlopok között van?

Cobra:

Mint ahogy azt már korábban is említettem, ennek a kapcsolatnak az a célja, hogy megerősítse és kibővítse a Planetáris Fényrácsot.

Rhona:

A galaxis többi Tachyon Kamrájához is kapcsolódnak?

Cobra:

Igen. Az összes Tachyon Kamra, a planetáris energiahálózat részeként, függőlegesen kapcsolódik a Tachyon Kamra hálózathoz, vagy úgy is mondhatnám, hogy a Fény galaktikus hálózatához, mely szerte a galaxisban létezik.

Rhona:

És hogyan segítenek a Tachyon szobák a láthatatlan világból érkező lényeknek?

Cobra:

Igen, a láthatatlan világból érkező lények néha tudnak kapcsolódni a Tachyon Kamrához. De mivel a legtöbb ilyen lény messze a természetben él, távol az emberi településektől, ez meglehetősen ritka.

Rhona:

Oké, rendben. A Tachyon Kamra technológia. Úgy tekinthetjük, mint egy nagyon finom, precíz óra beállítását. A Kamra Őrzője a garancia arra, hogy a Kamra megfelelően működik, azáltal, hogy nem nyúl semmihez, amit a kamrában elhelyeztek, és nem egészíti ki semmi mással. (Ford. megj: kivéve Plejádi Csillagkaput és Kvantum Fluktuációs Rezonátort, ezek az eszközök Cobra jóváhagyásával és engedélyével kiegészíthetik a kamrákat, lásd lentebb.) Ha ezt betartja, akkor a Kamra tökéletesen működik. A Tachyon Karmát megrongálhatják-e a sötétek, és ha igen, hogyan?

Cobra:

Ha a Tachyon Kamrán semmiféle változtatás nem történik, akkor a sötétség nem befolyásolhatja. Ám ha bármelyik elemét megváltoztatod, akkor természetesen a Kamra alapvető védelme elvész.

Rhona:

Igen, ez logikus. Egy Kamrában eltöltött alkalom során a Tachyon Kamra eltávolítja az alábbi entitásokat? Reptiliánok, test nélküli lelkek (emberi és állati), boszorkánysággal kapcsolatos entitások, gondolatformák, egregorok, elementálok, betegségekkel összefüggő entitások, a láthatatlanok az elme síkján? Léteznek-e egyéb entitások, amelyeket a Kamra segítségével el lehet még távolítani?

Cobra:

A gyógyítás során a Tachyon Kamra az összes ilyen entitást képes eltávolítani. És ez az egyik erőssége a kamrának. Ez az egyik legfontosabb aspektusa a Kamrák gyógyításának.

Rhona:

Oké. Azok a sérülések, amelyek lehetővé teszik ezeknek az entitásoknak, hogy megtapadjanak a különböző energiatestünkben, nem tűnnek el egy kezelés alatt. Tehát egy kezelés nem elég ahhoz, hogy megvédjen minket egy jövőbeni újabb támadástól. Továbbra is rendszeresen dolgoznunk kell magunkon. Egyetértesz ezzel?

Cobra:

Természetesen. Egyetlen gyógyítás a kamrában nem tudja megoldani az összes problémánkat, amelyek ebben az életben és az előző életekben halmozódtak fel. De ha rendszeresen jársz néhány kezelésre, akkor határozottan jelentős javulást fogsz megtapasztalni.

Rhona:

Csodálatos. Energetikai emlékeink, alacsony frekvenciáink, jelen életünk, előző életünk, transzgenerációs kollektív tudatosságunk mind energetikai vonzást fejtenek ki. Ha egyszer transzmutálódnak, ezek a vonzóerők többé nem érvényesülnek. Ily módon hatással lehetünk saját magunk pozitívabb jövőjére, igaz?

Cobra:

Igen.

Rhona:

Oké. Tehát a Tachyon Kamra kezelés után az energiánk megnő. Milyen szintet érhetünk el?

Cobra:

Nincs határ. Rajtunk múlik. A szabad akaratunkon és a hajlandóságunkon, hogy elfogadjuk a gyógyulást.

Rhona:

Mindazok akik a Tachyon kamrát használják, hozzájárulnak a Föld és annak a lakóinak a rezgésének emeléséhez, valamint a Föld felszabadításához?

Cobra:

Természetesen, igen.

Rhona:

Fantasztikus. Csak kíváncsiságból kérdezem: mi lenne, ha egy olyan személynek adnánk tachyon kezelést, aki már rég elhagyta a fizikai síkot? Hogy tudna dolgozni velük a Tachyon Kamra?

Cobra:

Ez lehetséges. A diszinkarnálódott személy keresheti a gyógyulást egy Tachyon Kamrában, például ha gondjai vannak a magasabb síkokra való átkeléssel, a Földhöz való kötődések elengedésével és a belső problémák megoldásával, ez szintén segíthet.

Rhona:

Ó, hogyan tudjuk ezt megtenni?

Cobra:

El kell végezned egy szertartást vagy egy rövid meditációt a gyógyítás előtt, és meg kell hívnod ezt a lényt - például az egyik szeretted, aki korábban meghalt - a kamrába egy konkrét, megbeszélt időpontban. A Kamra pedig végzi a dolgát.

Rhona:

Aki szeretné, az elhunyt lélekkel együtt bemehet a Tachyon Kamrába, vagy csak az elhunyt lehet benn egyedül?

Cobra:

Mindkét verzió lehetséges. Rajtad múlik.

Rhona:

Rendben. Mi történik valaki első tachyon kezelése, és a Tachyon Kamrával való első kapcsolódása során?

Cobra:

Az első ülés során általában a Fénylény letapogatja az illető energiamezejét, a fizikai testét, beállítja a gyógyító frekvenciát, majd elvégzi az első gyógyítást.

Rhona:

Szóval ez lehet az oka annak, hogy az emberek az első vagy második kezelésen nagyon gyakran azt a visszajelzést adják, hogy ilyenkor vannak a legerősebb érzéseik, de előfordul, hogy ez nem így van?

Cobra:

Többnyire az emberek hosszú ideje nem voltak érintkezésben a tachyonenergiával, ezért természetszerűleg az első ilyen találkozás a legintenzívebb. Ez olyan, mintha néhány napig nem innál vizet: az első korty meglehetősen intenzíven hat.

Rhona:

Tehát a kezelés során a személy kapcsolatba lép különböző fényfrekvenciákkal. A későbbieknen tudnak-e könnyen újra kapcsolódni ehhez meditációval vagy érzelmi és mentális elengedéssel?

Cobra:

Egy bizonyos fokig igen, de a Kamra segítsége nélkül szükségük lesz némi időre, némi gyakorlásra, például a meditáció rendszeres gyakorlására, hogy meg tudják tartani ezt a frekvenciát.

Rhona:

Egy megjegyzés barátunktól, Dr. Joseph McNamara-tól. Azt mondja, hogy: „Csodálatos folyamatokat láttam néhány embernél, és úgy tűnik, hogy változik a gravitációs mező, és még az idővonal is, amit az ügyfél megtapasztal. Úgy tűnik, hogy az idő jelentősen felgyorsul vagy lelassul, akár egyetlen kezelés után is. Úgy látom, hogy az emberek sokkal jobban ragyognak és csillognak a szemeik.” Beszélnél arról, hogy meghosszabbíthatjuk-e a kamrában töltött időt azoknál az embereknél, akik súlyos betegségekkel küzdenek? És ha ez lehetséges, milyen időtartamot javasolnál?

Cobra:

Általánosságban ezt nem javasolnám, mert a kijelölt 20 perc az optimális idő az emberek számára, hogy integrálják ezt a tachyon energia mennyiséget. Szóval én nem javasolnám ennek a meghosszabbítását.

Rhona:

Oké, tökéletes. Szóval, ami az állatokat illeti, el tudnád magyarázni nekünk, hogyan működnek energetikailag az emberekkel való kapcsolatukban?

Cobra:

Átfogalmaznád a kérdést?

Rhona:

Az állatok, úgy tűnik, hogy másképpen, vagy egyszerűben reagálnak az energiára, van ezzel kapcsolatos tapasztalatod?

Cobra:

Igen, általában az állatok mentális teste sokkal kevésbé fejlett, sokkal inkább az érzelmi testükkel vannak kapcsolatban. Így bizonyos értelemben képesek közvetlenebbül, tisztábban és egyszerűbben érezni az energiát, és kevesebb, vagy szinte nulla pszichológiai védekező mechanizmussal rendelkeznek. Így az állatok gyógyítása általában könnyebb és gyorsabb.

Rhona:

És mit nyerhetnek azzal, ha Tachyon Kamrába kerülnek?

Cobra:

Helyreállíthatja a fizikai egészségüket, vitalitásukat és az energiamezőjük egyensúlyba kerül.

Rhona:

Oké. És mindez hogyan működik az állati lelkek csoport szintjén?

Cobra:

Ha egy állat, ha egy bizonyos állati lélek bekerül a kamrába, az segíti az érintett állat egész lélekcsoportjának evolúcióját.

Rhona:

Rendben. A helyzet itt a Földön az implantátumokkal, a fekete lyukakkal és az elsődleges anomáliával hátráltatja a fejlődésünket, a gyógyulásunkat. Olyan, mintha a munkánk egy részét őrizgetnénk (a szívünkben). Amint az Esemény bekövetkezik, és az implantátumokat mind eltávolítják, hozzáférhetünk végre szívünk munkájának minden gyümölcséhez?

Cobra:

Igen, igen, igen. Végezetül, az Esemény után, vagy amikor a dolgok rendeződnek, végre kézzelfogható eredményeket fogunk kapni. És az összes munka, amit eddig végeztünk, nem volt hiábavaló.

Rhona:

El tudod magyarázni, hogy a sötét erők hogyan akadályozzák a gyógyulási folyamatunkat? Amikor bizonyos esetekben újra harmonizáltunk bizonyos frekvenciákat?

Cobra:

Általában amikor elérünk egy bizonyos szintet, megpróbálnak támadni, hogy újra lecsökkentsék a rezgési frekvenciát.

Rhona:

A Tachyon Kamrák az éteri és az asztrális síkon is léteznek?

Cobra:

A fejlett civilizációk Tachyon kamrái fizikai, éteri, asztrális és mentális síkon egyaránt léteznek.

Rhona:

És miben különböznek a Földön található Tachyon Kamráktól?

Cobra:

Rendben. A Tachyon Kamrák, amelyekkel a Földön rendelkezünk, úgy fogalmaznék, hogy a Tachyon Kamra legelemibb, legegyszerűbb változatai, amely a felszíni planetáris helyzet fejlettségi szintjének megfelelő. Azok a Tachyon Kamrák, amelyekkel a Fényerők rendelkeznek, általában sokkal fejlettebbek ennél.

Rhona:

És az asztrál testünk alvás közben meg tudja látogatni ezeket a kamrákat?

Cobra:

Igen.

Rhona:

Nagyszerű. A Tachyon Kamrában egy ülést követően valaki úgy fogalmazott, hogy még soha nem látott ilyen tiszta csatornát. Meg tudod magyarázni a csatorna erejének tisztaságát a Kamra és a Forrás között?

Cobra:

Igen, ez valóban a lehető legtisztább csatorna, mivel kvantumkapcsolaton alapul a Forrás - ami a Tachyon mező forrása -, és a Kamra között. Tehát pillanatnyilag, ez a legtisztább elérhető csatorna a bolygó felszínén.

Rhona:

Néhányan a Tachyon Kamra Őrzői közül, a Tachyon Kamra alkalmakat kiegészítik a Plejádi Csillagkapuval vagy/és a Kvantum Fluktuációs Rezonátorral, amit a kamrában a földön helyeznek el. A Kvantum Fluktuációs Rezonátor milyen pluszt jelenthet a kezelés során?

Cobra:

Harmonizálja a kvantummezőt, ami bizonyos mértékig növeli a Kamra hatékonyságát.

Rhona:

És mit jelent ez a Plejádi Csillagkapu esetében?

Cobra:

Ez további plejádi energiát biztosít a kezeléshez. Maga a Tachyon Kamra egy plejádi technológia, a Plejádi Csillagkapu segítségével pedig még hatékonyabbá válik. Tehát ez is ajánlott.

Rhona:

Szükséges bármilyen ráhangolódás a kamrázás előtt, közben vagy utána?

Cobra:

Az ülés előtt ráhangolódhatsz ha szeretnél, akár egy rövid meditációval. De ez nem kötelező. Az emberek használhatják a saját útmutatásukat ezzel kapcsolatban.

Rhona:

És azt tanácsolnád az embereknek, hogy ne alkalmazzanak más kezelést ugyanazon a napon, akár néhány nappal előtte vagy utána, vagy nem jelent problémát, ha ugyanazon a napon különböző dolgokat alkalmaznak?

Cobra:

Ez nem kifejezetten ajánlott, mert önmagában a Tachyon Energia teljes hatékonysággal működik. De ha más kezeléseket is el kell végezni, az is rendben van, csak ne csináld őket... Én azt mondanám, hogy hagyjatok legalább néhány órát, hogy az integrálódási folyamat legalább bizonyos fokig befejeződjön, mielőtt más kezeléseket végeznétek ugyanazon a napon.

Rhona:

Hmmm... oké. A világ számos Tachyon Kamrájában a közelmúltban, körülbelül 2022 ősze óta, erőteljesen visszaesett a látogatottság. Tudod, hogy miért?

Cobra:

Igen, a sötét erők erős támadást intéztek a Tachyon Kamrák ellen, mivel azok kezdtek nagyon eredményesek lenni, és megpróbálták csökkenteni a látogatások számát, mert az emberek elkezdtek gyógyulni, a problémák kezdtek rendeződni…

Rhona:

A Fényerők tisztában vannak ezzel? Milyen lépéseket tettek vagy tehetnek, hogy segítsenek nekünk megoldani a helyzetet?

Cobra:

Igen, tisztában vannak ezzel. Útmutatást adnak néhány embernek. És ennek az útmutatásnak az egyik része ez a beszélgetés, mert ez egy tisztább képet ad a Tachyon Kamrák mibenlétéről, és az emberek megalapozottabb döntéseket hozhatnak a Tachyon Kamrákkal kapcsolatban.

Rhona:

Köszönjük. Most pedig egy pillanatra beszéljünk a medbedekről. Ha megtörténik az Esemény és rendelkezésre állnak majd, ki fogja felügyelni ezeket a medbedeket? Magánszemélyek lesznek, akik szeretnének ezzel foglalkozni, vagy szakemberek, mint például orvosok, esetleg galaktikus lények?

Cobra:

Az első medbedeket az Esemény után fogják bevezetni, és azokat... úgy fogalmaznék, hogy képzett személyzetnek adják majd át. Rövid képzésen fognak átesni, és ellenőrizni fogják, hogy... úgy mondanám, hogy a személyiségszerkezetüket leellenőrzik majd a belső korrupció szempontjából. Ez a hálózat exponenciálisan fog növekedni, amíg el nem éri a kritikus tömeget. Így az emberek a felszínen valódi gyógyulást kaphatnak.

Rhona:

És milyen struktúrákban lesznek elérhetők?

Cobra:

Átfogalmaznád a kérdést?

Rhona:

Kórházakban lesznek elérhetőek? Speciális helyeken? Gyógyközpontokban vagy teljesen külön lesznek választva?

Cobra:

Különféle módokon. Hivatalos úton, kórházakon, gyógyító központokon, spirituális gyógyító központokon keresztül, magánházakhoz és magáncégeken keresztül is. Mindezek kombinációja lesz.

Rhona:

Rendszeresen beszélünk a Tachyon Kamrákkal végzett munkáról, a különböző energiatesteink harmonizálásáról. Most nézzük meg, hogy egy másik nézőpontból mit adhat még számunkra a Kamra. Néhányan például említették, hogy a kamrázás során vagy akár utána információs letöltéseket kapnak, de az az érzésük, hogy nem tudnak hozzáférni azokhoz. Ki tudnád ezt fejteni?

Cobra:

A tachyon gyógyítás alatt a Fényerők megpróbálnak létrehozni egy energiacsatornát azzal a bizonyos személlyel. És néha megpróbálnak információt küldeni, és annak a személynek, akit éppen gyógyítanak, a tudatosságának a függvénye határozza meg, hogy mennyire lesz sikeres a letöltés fogadásában.

Rhona:

És mit nyújthat még a számunkra a fizikai javuláson kívül?

Cobra:

Érzelmi gyógyulást, energetikai helyreállítást, tisztán látást és spirituális kapcsolódást eredményezhet.

Rhona:

Köszönöm. Jelenleg számos földrengés van szerte a világon. Kettő volt Törökországban, az egyik február elején, a másik pedig a hét elején. Január végén pedig arról tájékoztattál minket, hogy az ősi atlantiszi fényrácsot újra aktiválták. És hogy ennek a folyamatnak egy nagyon fontos aspektusa az ősi atlantiszi Istennő-örvények újraaktiválása, és hogy ezek az ősi atlantiszi egyenlítőhöz kapcsolódnak. A törökországi földrengések összefüggésben vannak ezekkel az újraaktiválásokkal?

Cobra:

Ez az egyik aspektusa ennek. Ehhez és néhány geopolitikai helyzethez is kapcsolódnak. És természetesen, a forrásaink szerint, sajnos nem természetes módon zajlottak.

Rhona:

Oké. Elmagyaráznád, mi történik a hőlégballonokkal Észak-Amerikában és Kínában?

Cobra:

Ez egy geopolitikai játék, hogy megteremtsék a megfelelő légkört és feltételeket a világháborúhoz. Ezt akarják.

Rhona:

Rendben. Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést. Mi lenne az üzeneted számunkra 2023 tavaszára?

Cobra:

Oké. Nos, 2023 tavasza rendkívül nagy kihívást jelentő és egyben rendkívül ígéretes időszak. Tehát dolgozzunk mindannyian azon, hogy a lehető legtöbb Fényt horgonyozzuk le, hogy a lehető legpozitívabb idővonal manifesztálódjon. Hatalmas lehetőségeket rejt ez az időszak, de meg kell őriznünk a fókuszunkat. A Fény Győzelme!

Rhona:

Csodálatos. Még egyszer nagyon szépen köszönjük, hogy időt szakítottál ránk. Szeretném megköszönni Gwennek is a Jardin des Pleiadestől, Franciaországból, hogy megszervezte ezt a második interjút. Ericnek a technikai támogatását és minden Tachyon Kamra Őrzőnek akik azon dolgoznak, hogy létrejöjjön egy új világ. Hamarosan beszélünk Cobra. És ezt a beszélgetést egy kis zenével zárjuk!

Cobra:

Rendben. Köszönöm szépen! Sziasztok!

Rhona:

Köszönjük!

https://odysee.com/$/signup?redirect=/@jardindespleiades:a/Age-of-Aquarius,-The-5th-Dimension:8

Forrás: 

https://jardindespleiades.fr/interview-cobra-2eme-partie-les-chambres-a-tachyons/

https://jardindespleiades.fr/interview-cobra-2nd-partchamber-tachyons/

https://odysee.com/@jardindespleiades:a/interview-chamber-tachyons,-2:8

Rhona:

Üdvözlök mindenkit! Rhona vagyok Eric Tachyon kamrájából, a franciaországi Poitiers mellől. Már korábban is beszélgettünk. Ez a mai a második része lesz a Tachyon Kamrákról szóló interjúnak, amelyben folytatjuk a Tachyon Kamrák működésének megértését. Azoknak, akik még nem hallották az első részt, azt javasoljuk, hogy hallgassák meg, mielőtt belekezdenének a mostani beszélgetésbe. (A korábbi beszélgetés linkje:....) Nos, nagyon szépen köszönjük, hogy elfogadtad a felkérésünket egy Tachyon Kamrákról szóló beszélgetésre, amely két részből fog állni. Történelem és keletkezés/eredet, majd működési elvek és kezelések. Tehát kezdjük is el. Mióta léteznek az Univerzumban Tachyon Kamrák?

Megjegyzések