SÜRGŐS! Buddhikus Oszlop a fekete nemesi családok tagjaira április 1. és június 8. között

Fontos, hogy a fekete nemesi családok tagjaira végzett Buddhikus Oszlop meditáció előtt tegyünk fel védelmet. Az alábbi bejegyzésben található védelmi technika egyike is használható: http://2012portal-hungary.blogspot.com/2016/09/vedelem.html

A bolygón évezredek óta nagymértékben el van nyomva az Istennői energia.

A sötét erők közül a fekete nemesi családok azok, akik aktívan elnyomják az Istennői energiát.

Ahogy azt Cobra említette, a fekete nemesi családok, akik a jezsuitákkal működnek együtt, allergiásak az istennői energiára. Ki akarják azt söpörni a bolygó felszínéről és ezt már nagyon sokszor megpróbálták. E családok tagjai, úgy mint a Pallavicini, az Orsini, a Massimo, a Borghese, az Aldobrandini, a Colonna, a Pacelli, az Odescalchi, az Ortolani és a Luzatti család tagjai közvetlenül az arkhónoktól kapják parancsaikat és ők állnak az Istennő ellen irányuló összeesküvés élén.

Okkult háborút folytatnak a fehér nemesi családok ellen, akik próbálják a Fényt terjeszteni és támogatják az olyan női minőségeket, mint az együttérzés, az érzékenység, a kreativitás és a szeretet.

http://2012portal.blogspot.com/2012/08/white-nobility-i-have-received.html

A fekete nemesi családok Istennői energia ellen irányuló akciójának semlegesítésére javasoljuk, hogy hozzunk létre Buddhikus Oszlopokat e családok tagjai fölé. Ezt a meditációt Cobra támogatásával végezzük.

E családok egy tagjára minden nap 17:45-kor egy-egy Buddhikus Oszlopot fogunk elhelyezni április 1-től június 8-ig.

Ha vezettetést éreztek, a fönti időszakban bármelyik család tagja fölött fenntarthatjátok továbbra is a Buddhikus Oszlopot.

 


Az alábbi oldalon találhatók a fekete nemesi családok tagjai fényképekkel:

https://www.welovemassmeditation.com/p/blog-page_31.html

A meditációra létrehozott Facebook esemény itt található:

https://www.facebook.com/events/373837579871286/

A Buddhikus Oszlop meditáció instrukciói itt olvashatók:

1. Használd a saját technikád, ami ellazult tudatállapotba visz. Végy egy mély levegőt és ahogy belélegzel, lélegezz be ragyogó fehér Fényt. Amikor kilélegzel, lélegezz ki mindent, ami nem szolgál már tovább téged. Lélegezz így néhányszor. Majd mondd el az alábbi mantrát - vagy egy ehhez hasonlót - magadban vagy hangosan, ha vezettetést érzel:

"Én vagyok a Lélek
Isteni Fény vagyok
Isteni Akarat vagyok
Isteni Szeretet vagyok
önmagam, mint Lélek által meghatározott tervezés vagyok."

2. Most gondolatban lásd magad előtt, hogy a Lélekcsillag csakrád ragyogó fehér Fényben világít. Lásd ezt a Fényt egy lefelé áramló örvény alakjában, amely megtisztítja az energiameződet.

3. Most gondolatban jeleníts meg magad előtt egy ötágú csillagot magasan fent az égen, kb. 15 km-re a kiválasztott fekete nemesi családtag fölött. Lásd, hogy ez a csillag ott ragyog magasan fent a kiválasztott fekete nemesi családtag fölött, ragyogó fehér Fényben tündökölve.

4. Most jelenítsd meg gondolatban magad előtt az AN Fehér Tüzét, amint a Galaktikus Központi Napból kiáradva áthalad a Naprendszerünk összes Fénypontján és az ötágú csillagon, a kiválasztott fekete nemesi családtagon keresztül, mélyen a Föld középpontjáig. Tartsd meg gondolatban magad előtt ezt a Fényoszlopot néhány percig.

5. Gondolatban jelenítsd meg magad előtt, hogy az ötágú csillagból az óramutató járásával megegyező irányban egy ragyogó fehér Fényörvény áramlik lefelé, melynek hegye az ötágú csillagnál van. Ez a ragyogó fehér Fényörvény eltávolít és átalakít minden alacsony rezgést, minden sötét entitást és sötét energiát és felemeli ezeket az ötágú csillagba átalakításra. Tartsd meg gondolatban magad előtt ezt az örvénylő fehér Fényörvényt néhány percig.

6. Lásd gondolatban magad előtt, hogy ez a Buddhikus Oszlop teljesen összekapcsolódik a bolygón lévő összes Buddhikus Oszloppal, a bolygó felszíne alatt, fölött és a felszínen lévő planetáris Fényhálóval és minden Fényponttal, a Felemelkedett Lények irányításával, és minden összekapcsolódik ezzel a Buddhikus Oszloppal az ötágú csillagnál a ragyogó fehér Fényhálóban.

7. Most a Forrás nevében, a végtelen Fény Én Vagyok jelenlétének nevében kijelentjük és elrendeljük, hogy a Buddhikus Oszlop a kiválasztott fekete nemesi családtagon most minden síkon teljes, a Forrás irányításával.

A meditáció javasolt időtartama 15 perc.

A meditáció vezetett változata itt található magyar nyelven:

https://www.youtube.com/watch?v=KDthWvEOU80

A vezetett meditációkor a "kiválasztott helyszín" helyett a "kiválasztott fekete nemesi családtagot" használhatjátok a 3. és 7. lépésben a vizualizáció során.

A vezetett meditációkor a "kiválasztott helyszín" helyett a "kiválasztott fekete nemesi családtagot" használhatjátok a 3. és 7. lépésben a vizualizáció során.


Az Istennő Békét akar és Béke lesz!

-----------------------------------------------

Néhány szó erről a blogról:

A We Love Mass Meditation/Szeretjük a tömegmeditációkat oldal tömeges meditációkat szervez, melynek célja. hogy a lehető leghamarabb és a lehető legzökkenőmentesebben érjük el a planetáris felszabadulást.

Kérjük, ha vezettetést éreztek, csatlakozzatok minden nap az alábbi meditációk bármelyikéhez:

Sürgősségi Meditáció 15:00 órakor (téli időszámítás szerint):

Kulcs a Szabadsághoz Meditáció 16:00 órakor (téli időszámítás szerint)

Buddhikus Oszlop Meditáció 16:30-kor (téli időszámítás szerint):

Különféle célból is szervezünk rendszeresen különböző tömegmeditációkat, melyek itt találhatók:

Sürgős pénzügyi támogatást is nyújtunk a Fénymunkásoknak világszerte. Az alábbi linken tehetitek meg felajánlásotokat:


Kérjük, segítsetek/támogassatok minket egy zökkenőmentes átmenetért a planetáris felszabadításban a legmagasabb Fényben.

Megjegyzések