Sürgős! Meditáció a kínai vírus kitörésének megakadályozására minden 4 órában

FRISSÍTÉS FEBRUÁR 28-ÁN: módosítottuk a meditáció utasításait is, hogy több helyszínt tartalmazzon, melyeket súlyosan érint a koronavírus. Több képet is közzéteszünk, hogy népszerűsítsük az RCV Csillagpor Parancsot.

Országos járvány tört ki Vuhanban, Közép-Kína legnépesebb városában két héttel ezelőtt. Úgy vélik, a járvány a tengeri ételeket és baromfit áruló piacról származik Kína középső részéből, ami egyben Kína utazási csomópontja is, 11 milliós lakossággal. Ennek eredményeként gyorsan elterjedt a környező vidéken, országokban. Az Egyesült Államok január 21-én erősítette meg az első fertőzési esetet Washingtonban.


Kína megerősítette, hogy az új koronavírus emberről emberre terjed. A vírus DNS analízise szerint nagyon hasonlít a SARS-hoz (Severe Acute Respiratory Syndrome), ami majdnem 800 életet követelt Ázsia szerte 2003-ban. 

A Kínai Újév alatt, ami január 24-én kezdődött, sok ember utazott haza Kínába a családjához és a rokonaihoz. Elképzelhető, hogy átutaztak Vuhanon repülővel, vonattal, vagy autóval. Ez az év legnagyobb utazási hulláma, még súlyosabbá tette a koronavírus kitörését.

Habár ez az új vírus sokkal kevésbé tűnik halálosnak mint a SARS és az Ebola, ettől függetlenül ragályos, és sok emberi életet követelhet, amennyiben nem fékezik meg és távolítják el teljesen.

Január 28-tól Kína 16 várost rakott karanténba Hupej tartományban, ez 46 millió embert érint. 

Sajnos, olyan beszámolókat is hallani, melyek szerint a kórházak aggasztó tünetekkel küzdő betegeket utasítottak el.


Ugyanakkor nincs elegendő szájmaszk, ami felhalmozáshoz és áremelkedéshez vezet Ázsiában. 
Másrészről Kína próbál új kórházat építeni 6 nap alatt, hogy megfelelően lehessen kezelni a vírussal fertőzött új betegeket.


Olyan bizonyítékok kerültek napvilágra, mely szerint a koronavírus egy fejlett biofegyver, ami leginkább az Ázsiai populációt veszi célba:

Cobra szerint Kínai ügynökök lopták el a koronavírust egy kanadai laborból:


És magasabb szintre, biofegyverré fejlesztették a vuhani laborban:


Aztán egy amerikai ügynök, aki korábban beszivárgott a vuhani laborba és részt vett a vírus kifejlesztésében, ellopta a koronavírus egy példányát és elterjesztette a Wuhanban található tengeri hal és állat piacon. Onnan a vírus geometrikus formában továbbterjedt, ami valóban nagyon rémisztőnek látszik:


Szerencsére a Plejádiak fáradhatatlanul dolgoznak azon, hogy megállítsák a járványt. Pénteken, január 24-én, létrehozták az első Csillagpor nanoport, hogy eltöröljék a vírust, és szétterítették a bolygó felszínén az Alacsony Földkörüli Pályán (LEO) tartózkodó hajóikról. (megj.:LEO régió: a földfelszíntől számított 200-2000 km közötti terület a Bolygó körül.) A
vírus reakcióba lépett a nanoporral és egy kevésbé halálos és fertőző formává mutálódott. 


A vírus reagálásából tanulva a Plejádiak kifejlesztettek egy sokkal fejlettebb Csillagpor
verziót és ezt a gyakorlatban is alkalmazták hétfőn és kedden (január 27-én és 28-án.) 



 
Ennek eredményeként a vírus nem abban a geometriai formában terjed tovább, mint eddig, hanem úgy tűnik, hogy lelassul:

   


A Fényerők várakozása szerint a fertőzés terjedése egy vagy két héten belül kiegyenlítődik és egyre kevesebb és kevesebb új esetről érkezik jelentés.

Itt ellenőrizheted a járvány aktuális állapotát:

https://bnonews.com/index.php/2020/01/the-latest-coronavirus-cases/


Megfelelő mennyiségű próbálkozás után után a Plejádiak képesek lesznek teljesen meghackelni a vírust, megállítani a terjedését, ugyanúgy, ahogy megállították a Spanyol nátha járványt is 1918-ban:

https://en.wikipedia.org/wiki/Spanish_flu#End_of_the_pandemic

A vírusok csak akkor tudnak hatékonyan terjedni, ha támogatást kapnak a sötét erőktől a plazma síkon.

Az összes megmaradt plazma chiméra pók is borzasztóan szenved, a kihalás szélén vannak, ezért most elsietnek Vuhanba, és más városokba, ahol magas a fertőzések száma, hogy félelemmel és szenvedéssel táplálják magukat.

Tökéletes csapda készült számukra, a Fényerők el tudják őket távolítani egy sokkal de sokkal hatékonyabb módszerrel, mivel mindannyian egy kis területre gyűltek össze és nem szétszórtan vannak jelen a Bolygó felszínén.

A Fényerők most intenzíven tisztítják az összes fertőzés-támogató plazmát, az összes plazma chiméra pókot és ezzel a tisztogatási sebességgel minden plazma chiméra lény egy vagy két héten belül eltűnik, csak a fizikai chiméra tagok maradnak az Egyesült Államok Űrparancsnokságánál és a DARPA-nál.

A Fényerők megkérnek mindenkit, hogy ha vezettetést érez, támogassa ezt a tisztító folyamatot és vizualizálja az Ibolyalángot, ahogy megtisztítja a teljes vírus-támogató plazmát és minden plazma chiméra pókot.

Ezért szervezzük a sürgősségi meditációt minden 4 órában, hogy megállítsuk a járvány terjedését és eltávolítsuk a vírust a föld felszínéről! Január 22-én kezdjük a meditációkat / 21 óra UTC / ami magyar idő szerint 22 óra.

Tehát magyar idő szerint:
2 órakor
6 órakor
10 órakor
14 órakor
18 órakor
22 órakor

Íme a meditációhoz létrehozott facebook esemény (frissített):


És a link a vezetett változathoz. Vegyétek figyelembe, hogy készült egy javított változat módosított utasításokkal, az a meditáció linkje alatti szövegben jelenik meg:





Instrukciók (a meditáció javasolt időtartama 15 perc.)
Kérjük, vegyétek figyelembe: az utasításokat február 28-án újra módosítottuk, hogy tartalmazza azokat a területeket, melyeket a a legsúlyosabban érint a koronavírus.
 
1. Használd a saját technikád, ami ellazult tudatállapotba visz.

2. Fejezd ki azt a szándékod, hogy eszközként használod ezt a meditációt arra, hogy megállítsd a kínai koronavírus terjedését és eltávolítsd e vírust a bolygó felszínéről.  

3. Gondolatban jeleníts meg magad előtt egy ragyogó fehér Fényoszlopot, amint a Kozmikus Központi Napból kiáradva szétszóródik az Univerzum összes galaxisának Központi Napjához. Majd jelenítsd meg gondolatban magad előtt, hogy ez a Fény belép a mi Galaktikus Központi Napunkon keresztül, majd áthalad a Galaxisunkon, majd a Naprendszerünkbe érkezik és áthalad a Naprendszerünk összes Fénylényén, majd a Föld bolygó minden lényén, valamint a testeden keresztül a Föld középpontjáig.

4. Képzeld magad elé AN Fehér Tüzét, amint megtisztítja az összes embert és helyszínt, melyek a kínai koronavírus kitörésével kapcsolatba kerültek, különösen Vuhant, Sencsent és Hupej tartományt Kínába, Dél-Koreát, Olaszországot és Európát, és Iránt. 

5. Képzeld magad elé, hogy az Ibolyaláng megtisztít minden vírus-támogató plazmát és minden megmaradt plazma Arkhón, Draco, Reptilián és egyéb entitást.

Lásd magad előtt, ahogy a vírust megállítják, nem terjed tovább, és eltávolítják a föld felszínéről!

6. Lásd magad előtt, ahogy mindenki, akit e vírus megfertőzött, teljesen meggyógyul.

Cobra javaslatára használhatod ezt az animációt, segít elképzelni a koronavírus teljes eltávolítását a bolygó felszínéről. Ha vezettetést érzel, oszt meg ezt mindenhol a közösségi médiában. 







A vírus eltávolítása érdekében a Plejádiak új protokollt fejlesztettek ki, mely segíthet a fertőzött területek lakosságának, különösen a kínai Hupej tartományban, de máshol is a bolygón.

Ha tudomásod van róla, úgy érzed, vagy attól félsz, hogy elkaptad a koronavírust, vagy szeretnéd fertőtleníteni a környezeted, elismételheted magadban háromszor.

"RCV Csillagpor Parancs"

A Plejádiak ekkor a fejlett technológiájukkal segítenek eltávolítani a vírust. Ezt az új protokollt most fejlesztik, korlátozott a hatékonysága, ezért a Plejádiak visszajelzéseket kérnek. Örülnének, ha mindazok, akik használják ezt a protokollt, beszámolnának a hatásairól A Portálon az alább megadott cikk után a kommentek között. Kérek mindenkit, hogy vegye figyelembe: ez a protokoll NEM helyettesíti az orvosi ellátást. 

http://2012portal.blogspot.com/2020/02/endtime-madness-update.html

Itt látható néhány gif és plakát, melyek népszerűsítik ezt a protokollt. Megoszthatod, ahol csak akarod, hogy segítsd növelni az ismertségét: 









A képen a következők lehetnek: , szöveg, amely így szól: „RCV Csillagpor Parancs RCV Csillagpor Parancs RCV Csillagpor Parancs”


Beillesztheted ezt a koronavírus kitörésének megállítását célzó meditációt a napi Sürgősségi Meditációink közé délután 3 órakor (magyar idő szerint.)

https://youtu.be/5kmCjNcft4s


A Fény győzelme!


- - - - - - - - - - - - - - - - - -  



Néhány szó erről a blogról


A We Love Mass Meditation/Szeretjük a Tömegmeditációkat oldal tömeges meditációkat szervez, melynek célja, hogy a lehető leghamarabb és a lehető legzökkenőmentesebben érjük el a planetáris felszabadulást.
Kérjük, ha vezettetést éreztek, csatlakozzatok minden nap az alábbi meditációk bármelyikéhez:

Meditáció a koronavírus járvány eltávolításáért

Élet Virága Meditáció 14:00-kor (nyári időszámítás szerint) és bármikor, amilyen gyakran lehetséges

Sürgősségi Meditáció 15:00 órakor (téli időszámítás szerint)

Istennő Meditáció 15:30-kor (téli időszámítás szerint):

Kulcs a Szabadsághoz Meditáció 16:00 órakor (téli időszámítás szerint):

Kozmikus Központi Faj Meditáció 16:15-kor (téli időszámítás szerint):

Buddhikus Oszlop Meditáció 16:30-kor (téli időszámítás szerint):

Az Alnilam áldásai Meditáció 16:45-kor (téli időszámítás szerint)

Különféle célból is szervezünk rendszeresen különböző tömegmeditációkat, melyek itt találhatók:

Sürgős pénzügyi támogatást is nyújtunk a Fénymunkásoknak világszerte. Az alábbi linken tehetitek meg felajánlásotokat

Kérjük, segítsetek/támogassatok minket egy zökkenőmentes átmenetért a planetáris felszabadításban a legmagasabb Fényben!









































Megjegyzések