Fény Portál Aktiválás ✨ 2023. május 1. 19:06

Március 23-án a Plútó több mint 200 év után először lépett a Vízöntőbe. Ettől a naptól kezdve a Fény Kapujának energiahulláma kezdi elérni a Föld felszínét.
Ez az energia május 1-jén éri el a csúcspontját, amikor a Plútó a Vízöntőben áll, közvetlenül azelőtt, hogy retrográdba fordulna. Ez a csend pillanata, a legerőteljesebb pillanat.
Ezt a nagyon erőteljes energiát fogjuk felhasználni a Fény Kapujának Aktiválásához.
Erre május 1-jén, magyar idő szerint 19:06-kor kerül sor. Ez lesz a lehető legjobb pillanat, ami a lehető legpozitívabb hatást gyakorolja az emberiségre.

Ez az aktiválás egy nagyon erőteljes ciklus befejezésének pillanatában történik. Cobra szerint ez életünk eddigi legerőteljesebb bolygószintű aktiválása!

Ez a pillanat jelöli ki azt a pontot, amikor a Galaktikus Központból származó energia teljes erővel elkezd áramlani a bolygó felszíne felé.

Ha sikerül 144.000 önkéntest összegyűjtenünk erre az aktiválásra, akkor a Galaktikus Központ energiája kiegyensúlyozott módon lehorgonyozódik a bolygó felszínén. Ez fogja biztosítani a leggyorsabb és legharmonikusabb átmenetet ennek a bolygónak, és valójában az egész bolygó energetikai frissítését fogja megteremteni.

Ha a kritikus tömeget nem érjük el, a Galaktikus központból származó ultraerős energiák akkor is elérik a bolygó felszínét, de ebben az esetben ez sokkal kaotikusabb és diszharmonikusabb módon fog megnyilvánulni.

A Fény Portál Aktiválásának pillanatában, május 1-jén, a Plútó a Vízöntő 0 fok 21 percénél lesz, ami majdnem pontosan a nagy Jupiter-Szaturnusz együttállás helyzete, ami a Vízöntő korszak aktiválásának utolsó részét jelezte:

http://2012portal.blogspot.com/2020/11/make-this-viral-age-of-aquarius-final.html

Ezért a Fény Portál Aktiválása a Vízöntő kor energiáit a következő szintre emeli.

Szintén az aktiválás pillanatában a Plútó pontos nagy trigont alkot az Alcyone-nal (helyi Központi Napunk a Plejádokban) az Ikrek 0 fok 18 percénél, és az M87 galaxissal (a Szűz-halmaz egyik fő galaxisa, az univerzum e szektorának galaktikus szerelmének forrása) az 1 fok 14 percénél a Mérlegben. Ez a nagy hármas a kozmikus szeretet rendkívül erőteljes energiáit hozza a Bolygóra, és ez lesz a kiváltó ok, amely lehetővé teszi, hogy a Galaktikus Központból származó energiák szabadon áramolni kezdjenek a Bolygónkra. A kozmikus szeretetenergiák villanása a Szűz szuperhalmazban lévő M87 galaxisból fog kiindulni, és sokkal erősebb lesz, mint az a villanás, amely az AION portál aktiválása során az M87-ből érte el a Földet:

https://ellenallas1111.blogspot.com/2020/11/informaciok-frissitese-az-aion-portal.html

Ez erősebb lesz, mint az a villanás, amely a Vízöntő korszak utolsó aktiválódása során történt.

A Vízöntő korának végső aktiválásakor, 2020 decemberében, az M87 galaxisból érkező energiaimpulzus 10-15 másodpercre elérte a bolygó felszínét, és azonnal megszüntette a fennmaradó anomália mintegy 10%-át. Mivel az energia ezúttal még erősebb, mint akkor, várhatóan még több anomáliát tudunk eltávolítani.

A nagy trigon, a Plútó Vízöntőben való tartózkodása alatt, március 23-tól június 11-ig lesz aktív. A Plútó a Vízöntőben a pozitív földönkívüli fajok koncentrált erőfeszítéseit fogja jelenteni az Első Kapcsolatfelvétel felé, és ebben a Plejádiaknak nagyon aktív szerepük lesz.

A Fény Kapujának energiája tehát megadja a kezdeti lökést a Vízöntőben lévő Plútó energiájának is, ami végül az Első Kapcsolatfelvételhez vezet.
Összességében ez az egyik legfontosabb aktiválása az emberiségnek és az univerzumnak. És csak 20 percet vesz igénybe, hogy nagy hatással legyünk az Első Kapcsolatfelvétel és a Felemelkedés idővonalára.
Ezért tegyetek meg mindent, és csatlakozzatok ehhez az aktiváláshoz.
Terjesszétek a hírét, kérjetek meg minél több embert, hogy csatlakozzon ehhez az aktiváláshoz. Használhatjátok a #PortalofLightActivation hashtaget. Hallassuk a hangunkat a közösségi médiában! Ennek segítségével még többen tudatosíthatják ezt az aktivációt, és ösztönözheti őket a csatlakozásra.

Promóciós videók angolul, és számos nyelven

 


A Fénykapu Aktiválására május 1-jén hétfőn magyar idő szerint 19:06-kor kerül sor.

Itt találod a saját időzónádra vonatkozó időpontot:

https://www.timeanddate.com/worldclock/fixedtime.html?msg=PORTAL+OF%2CLIGHT&iso=20230501T1906&p1=195

További promóciós videók:





 

Poszterek, szabadon vihetőek: 

 

 

 

 

 

 

 

Instrukciók:

1. Használd a saját technikádat, ami ellazult tudatállapotba visz.

2. Jelentsd ki azt a szándékod, hogy eszközként használod ezt a meditációt arra, hogy segítségével megnyíljon a Fény Portálja.

3. Hívd be az Ibolyalángot annak elsődleges Forrásából, hogy hozza létre a védelem körét körülötted a meditáció alatt és után. Kérd meg, hogy alakítson át mindent, ami nem szolgálja a Fényt.

4. Képzelj el egy ragyogó fehér Fényoszlopot, amely a Kozmikus Központi Napból kiáradva, szétoszlik a világegyetem összes galaxisának Központi Napja között, és átáramlik az M87 galaxis Központi Napján is. Majd képzeld el, hogy ez a Fény aktiválja a Galaktikus Központi Napot, majd áthalad a mi galaxisunkon, majd belép a Naprendszerünkbe, és áthalad a Naprendszerünkben lévő összes Fénylényen, majd a Föld bolygó összes lényén, majd a testeden keresztül a Föld középpontjába.

5. Képzeld el, hogy ez a Fény átalakít minden megmaradt sötétséget a Földön, meggyógyít minden egyenlőtlenséget, véget vet minden háborúnak, eltöröl minden szegénységet, és bőséget hoz az egész emberiségnek. Képzeld el az emberiség nagy spirituális ébredését és a pozitív földönkívüli fajokkal való kapcsolatfelvételt. Képzeld el a Vízöntő Korszak új nagy Kozmikus Ciklusának kezdetét, amely tiszta Fényt, Szeretetet és Boldogságot hoz minden lénynek a Földön.

A meditáció javasolt időtartama 20 perc.

Frissítések a Fény Portáljával kapcsolatban:

http://2012portal.blogspot.com

https://hungarian.welovemassmeditation.com

https://ellenallas1111.blogspot.com/

A Fény győzelme!

Megjegyzések