Meditáció az Észak-Karolinában élők megsegítésére


Szeptember végén a Helene hurrikán széles körű pusztítást és halálos áldozatokat követelt az Egyesült Államok délkeleti részén.

A vihar katasztrofális esőzések által kiváltott áradásokat okozott, különösen Észak-Karolina nyugati részén, Tennessee keleti részén és Virginia délnyugati részén, emellett számos tornádót is előidézett.

Több mint 200 halálos áldozatot tulajdonítottak a viharnak. Ezreket kellett kitelepíteni, és egész városokat sodort el. Számtalan embert még mindig eltűntként tartanak számon.


https://en.wikipedia.org/wiki/Hurricane_Helene

Miközben az érintett területeken élők a szövetségi és állami kormányoktól várják a segítséget, hogy ki tudják heverni a Helene hurrikán hatásait, a jelentések szerint a segítség nem érkezett meg.

Különösen Észak-Karolinából érkeztek jelentések arról, hogy a Szövetségi Katasztrófavédelmi Ügynökség (FEMA) blokkolta a régióba irányuló segélyezési erőfeszítésekhez szükséges kritikus áruk szállítását. Néhány önkéntest, köztük magánhelikopter-pilótákat, akik Észak-Karolina környékén repültek be az áldozatok mentésére, állítólag letartóztatással fenyegettek meg, ha továbbra is segítenek.

https://www.zerohedge.com/technology/spacex-engineer-north-carolina-has-dire-warning-biden-harris-fema-actively-blocking

https://halturnerradioshow.com/index.php/news-selections/national-news/reports-f-e-m-a-blocking-aid-to-hurricane-victims-in-north-carolina

Az embereket is megakadályozzák abban, hogy drónokkal repüljenek az érintett területek közelében, hogy áldozatok után kutassanak.

https://mises.org/mises-wire/regime-wants-appalachia-suffer

A szövetségi és az állami kormányzat mindezen akadályoztatásai nagyon nehéz helyzetbe hozták a Helene hurrikán hatásaitól szenvedő észak-karolinai embereket.

Ezért meditációt fogunk szervezni, hogy energ
etikai támogatást nyújtsunk az Észak-Karolinában élőknek, hogy minél hamarabb megfelelő segítséget kapjanak a Helene hurrikán utáni felépüléshez.

Ezt a meditációt
minden nap magyar idő szerint 14:45-kor (16:45 UTC) végezzük.

És itt vannak az utasítások ehhez a meditációhoz. A meditáció javasolt időtartama 15 percc

1. Használd a saját technikád, ami ellazult tudatállapotba visz.

2. Jelentsd ki azt a szándékod, hogy eszközként használod ezt a meditációt arra, hogy energetikai támogatást nyújts az Észak-Karolinában élő embereknek, hogy minél hamarabb megfelelő segítséget kapjanak a a Helene hurrikán utáni felépüléshez.

3. Hívd be az Ibolyalángot annak elsődleges forrásából, hogy hozza létre a védelem körét körülötted. Kérd meg, hogy alakítson át mindent, ami nem szolgálja a Fényt.

4. Képzelj el egy szivárványszínű Fényoszlopot, amely kisugárzik a Galaktikus Központi Napból, majd leereszkedik a testedben keresztül mélyen a Föld középpontjába.

5. Képzeld el, hogy ez a Fény átáramlik a szíveden, majd a kezeiden közvetlenül mindenkihez az érintett észak-karolinai területeken. Képzeld el, hogy ez a Fény energetikai támogatást nyújt a mentőakciókban részt vevő összes munkásnak és önkéntesnek, akik a segítségre szorulókat keresik, és létfontosságú javakat biztosítanak az érintett területen élőknek. Ezután képzeljétek el, hogy ez a Fény minden területen elhárítja az akadályokat és a bonyodalmakat, hogy az érintett területeken megtörténjen a lehető leggyorsabb helyreállás.

6. Kérjük az Istennő jelenlétét (az Isteni Nőt), hogy irányítsa az érintett területeken élőkre az együttérzés, a vigasztalás, a béke és a harmónia energiáit, mindenkire, akik anyagi károkat szenvedtek, elvesztették vagyonukat vagy hozzátartozóikat, vagy még mindig a háziállataikat keresik, új erőt és reményt adva nekik. Majd engedd, hogy ezek az energiák tovább áramoljanak Észak-Karolina minden érintett területére és harmonizálják a lakosság energiamintáit, miután megtapasztalták ezt az időjárási katasztrófát. Képzeld el, hogy ezek az Istennői energiák az egész lakosságot arra ösztönzik, hogy segítsenek, ahogyan csak tudnak. Engedjétek, hogy ezek az energiák tovább áramoljanak a szíveteken, majd a kezeteken keresztül néhány percig ezekben a helyzetekben. Végül vizualizáljátok, hogy az Észak-Karolinában élők a lehető leghamarabb visszatérhetnek a normális kerékvágásba.

Az Istennő békét akar, és béke lesz.


Néhány szó erről a blogról:

A We Love Mass Meditation/Szeretjük a tömegmeditációkat oldal tömeges meditációkat szervez, melynek célja, hogy a lehető leghamarabb és a lehető legzökkenőmentesebben érjük el a planetáris felszabadulást.

Kérjük, ha vezettetést érezel, csatlakozz minden nap az alábbi meditációk bármelyikéhez:

Sürgős meditáció a Fényrács stabilizálásáért Kínában és a Földön ~ 4 óránként

https://hungarian.welovemassmeditation.com/2024/07/surgos-meditacio-fenyracs.html

Sürgős meditáció a békéért Izraelben 4 óránként

https://hungarian.welovemassmeditation.com/2023/10/surgos-meditacio-bekeert-izraelben-4.html

Napi meditáció a Los Angeles-i örvény gyógyításáért 22:45-kor

https://hungarian.welovemassmeditation.com/2022/02/napi-meditacio-los-angeles-i-orveny.html

Napi meditáció a ljubljanai örvény gyógyításáért magyar idő szerint 21:45-kor

https://hungarian.welovemassmeditation.com/2022/01/napi-meditacio-ljubljanai-orveny.html

Sürgős meditáció minden túsz kiszabadításáért a földalatti bázisokról

https://hungarian.welovemassmeditation.com/2021/05/surgos-meditacio-minden-tusz.html

Meditáció Tajvanért ~ 4 óránként

https://hungarian.welovemassmeditation.com/2021/09/meditacio-tajvanert-4-orankent.html

Meditáció Afganisztánért és Jemenért ~ 4 óránként

https://hungarian.welovemassmeditation.com/2021/08/meditacio-afganisztanert-4-orankent.html

Élet Virága Meditáció 15:00-kor és bármikor, amilyen gyakran lehetséges:

https://hungarian.welovemassmeditation.com/2019/10/elet-viraga-meditacio-4-orankent.html

Meditáció az orvosi zsarnokság megakadályozásáért minden nap 23:30-kor

https://hungarian.welovemassmeditation.com/2020/09/meditacio-tervezett-lezarasok-masodik_23.html

Felemelkedés Idővonal meditáció

https://hungarian.welovemassmeditation.com/2020/04/felemelkedes-idovonalkoronavirus-vege.html

Sürgősségi Meditáció 16:00 órakor:

https://hungarian.welovemassmeditation.com/2018/02/attores-meditacio-1500-orakor-es.html

Istennő örvény meditáció 16:30-kor (téli időszámítás)

https://hungarian.welovemassmeditation.com/2018/02/istenno-meditacio-minden-nap-1530-kor.htm

Kozmikus Központi Faj Meditáció 16:15 (téli időszámítás):

https://hungarian.welovemassmeditation.com/2019/02/kozmikus-kozponti-faj-meditacio-minden.html

Különféle célból is szervezünk rendszeresen különböző tömegmeditációkat, melyek itt találhatók:

https://meditacios-tablazatok.blogspot.com/p/meditacios-fo-tablazat-aurora-projekt.html?fbclid=IwAR0InldJ0RpTJPnQ_Oxk3ki5afuw4f3b2-NR2IrLgT_k04NAlRMMq5txJX0

Szeretjük a Tömegmeditációkat Alap / We Love Mass Meditation Fund

A We Love Mass Meditation Fund sürgős pénzügyi támogatást nyújt a Fénymunkásoknak világszerte. Az alábbi linken tehetitek meg az egyszeri, vagy rendszeres felajánlásotokat:

paypal.me/WeLoveMassMedis

We Love Mass Meditation Healing Group / Szeretjük a Tömegmeditációkat Gyógyító Csoport

Szeretettel várunk a gyógyító csoportunkba ha gyógyítást szeretnél kérni a gyógyítóinktól világszerte, és keresünk képzett gyógyítókat is, hogy csatlakozzanak ehhez a csoporthoz és segítsenek azoknak, akiknek szükségük van erre.

https://www.facebook.com/groups/67216943026

Megjegyzések