Meditáció az Eris-Plútó kvadrát pontos időpontjában január 26-án 17:49-kor (magyar idő szerint)


Január 26-án ritka asztrológiai aspektus áll fenn amikor az Eris és a Plútó kvadrát megjelenik. Ez nagy hatással lehet a teljes közzétételre és a planetáris felszabadítási folyamatra az év hátralévő részében. Az Eris-Plútó kvadrát négyszög hatása egész évben érezhető lesz sőt még 2021-ben is.

https://www.lunarplanner.com/2020/index.html


NASA, ESA, and A. Schaller (for STScI)
 
Asztrológiai értelemben a Plútó a kapuőr, aki abban segít, hogy a bennünk lévő erőt mélyebb szinten élhessük meg. Hangsúlyozza az önmagunkba nézés, a befelé nézés fontosságát, ahelyett, hogy a külvilágba tekintenénk, és segít a kreatív erőnk gyökerének, magjának megtalálásában. Arra is hangsúlyt helyez, hogy ezt az erőt úgy használjuk, hogy az másokat is erősítsen és hogy ráébredjünk az emberi lehetőségek új távlataira, a tudatos éberségre, és azokra a tapasztalatokra, melyek megvalósulásra várnak.

Eris a női harcos archetípusa, akiben nincs bizonytalanság, nem fél közbeavatkozni és leleplezni a rejtett igazságot. Jellemzően áttöri, vagy rést üt a jelenlegi felfogásunk buborékján, amin keresztül nézzük és érzékeljük a világot, hogy túlláthassunk jelenlegi felfogásunk korlátain, túl a magunk köré épített korlátokon. Más szóval, segít elfelejtenünk mindazt, amit tévesen tanultunk meg a múltban. 


 


Összefoglalva, az Eris-Plútó kvadrát jelenlegi asztrológiai aspektusa kedvezően befolyásolhatja a teljes közzétételt. Különösképpen hatással lehet a globális pénzügyi rendszerre, még több minden kerülhet nyilvánosságra a jelenlegi adósság-alapú pénzügyi rendszerrel kapcsolatban. Ez arra késztethet minket, hogy önmagunkba nézzünk és hozzásegít, hogy új megvilágításban lássuk a jelenlegi pénzügyi rendszer helyzetének kezelését. 

A közelgő Eris-Plútó 270° kvadrát jelzi a belépést az Eris-Plútó 359 éves szinodikus ciklusának utolsó negyedébe, amely 1757-ben kezdődött, és a változások hírnöke. Érdekes, hogy Mayer Amschel (Anschel) Rothschild e ciklus kezdetén, 1757-ben kezdte karrierjét a bankszektorban.

Ezért ez az Eris-Plútó kvadrát kapcsolódik a holdciklus utolsó negyedéhez, az átalakulás idejéhez a ciklusban.

Annak érdekében, hogy az Eris-Plútó kvadrát energiáit az emberiség hasznára fordíthassuk, elvégezzük ugyanazt a meditációt, amelyet a Vízöntő Kora Aktiváció alkalmával végeztünk, pontosan abban pillanatban, amikor ez az asztrológiai aspektus elkezdődik január 26-án az egyezményes koordinált világidő szerint (UTC) 16:49-kor, magyar idő szerint 17:49-kor.

Az eredeti vezetett változatok, melyeket a Vízöntő Kora Aktiváció alkalmával használtunk, most nincsenek fenn a Youtube-on. Újra feltöltjük őket a We Love Mass Meditation Youtube csatornájára az elkövetkező két napban. A különböző nyelvű vezetett változatokhoz itt osztjuk meg a linket, amint kész lesznek.

Íme a link a meditáció Facebook eseményéhez:
https://www.facebook.com/events/468509947125019

Instrukciók a meditációhoz (a meditáció javasolt ideje 20 perc): 

1. Használd a saját technikád, ami ellazult tudatállapotba visz.

2. Jelentsd ki azt a szándékod, hogy eszközként használod ezt a meditációt, hogy társteremtője legyél annak a beindításnak, ami majd elindítja a Vízöntő Korát.

3. Gondolatban jeleníts meg magad előtt egy ragyogó fehér Fényoszlopot, amint a Kozmikus Központi Napból kiáradva szétszóródik az Univerzum összes galaxisának Központi Napjához. Majd jelenítsd meg gondolatban magad előtt, hogy ez a Fény belép a mi Galaktikus Központi Napunkon keresztül, majd áthalad a Galaxisunkon, majd a Naprendszerünkbe érkezik és áthalad a Naprendszerünk összes Fénylényén, majd a Föld bolygó minden lényén, valamint a testeden keresztül a Föld középpontjáig.

4. Lásd gondolatban magad előtt, hogy ez a Fény átalakítja az összes még meglévő sötétséget a Földön, meggyógyít minden egyenlőtlenséget, eltöröl minden szegénységet és bőséget hoz az emberiség számára. Jelenítsd meg gondolatban magad előtt, hogy elkezdődik a Vízöntő Korának egy új nagy kozmikus ciklusa és tiszta Fényt, Szeretetet és Boldogságot hoz minden lény számára a Földön.

A Fény győzelme! 

 - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - 


Néhány szó erről a blogról:


A We Love Mass Meditation/Szeretjük a tömegmeditációkat oldal tömeges meditációkat szervez, melynek célja, hogy a lehető leghamarabb és a lehető legzökkenőmentesebben érjük el a planetáris felszabadulást.


Kérjük, ha vezettetést éreztek, csatlakozzatok minden nap az alábbi meditációk bármelyikéhez:
Élet Virága Meditáció 14:00-kor (nyári időszámítás szerint) és bármikor, amilyen gyakran lehetséges

https://hungarian.welovemassmeditation.com/2019/08/elet-viraga-meditacio-naponta.html

Sürgősségi Meditáció 15:00 órakor (téli időszámítás szerint):



Kulcs a Szabadsághoz Meditáció 16:00 órakor (téli időszámítás szerint)



Kozmikus Központi Faj Meditáció 16:15-kor (téli időszámítás szerint):

Buddhikus Oszlop Meditáció 16:30-kor (téli időszámítás szerint):



Az Alnilam áldásai Meditáció 16:45-kor (téli időszámítás szerint)


Különféle célból is szervezünk rendszeresen különböző tömegmeditációkat, melyek itt találhatók:


Sürgős pénzügyi támogatást is nyújtunk a Fénymunkásoknak világszerte. Az alábbi linken tehetitek meg felajánlásotokat:


Kérjük, segítsetek/támogassatok minket egy zökkenőmentes átmenetért a planetáris felszabadításban a legmagasabb Fényben.


  

Megjegyzések