Meditáció Julian Assange-ért

Június 17-én hagyta jóvá a brit belügyminiszter a Wikileaks-alapító Julian Assange kiadatását az Egyesült Államoknak. A brit bíróságok megállapították, hogy kiadatása az emberi jogaival nem összeegyeztethetetlen, és megfelelő bánásmódban részesülne.

https://www.bbc.co.uk/news/uk-61839256

Julian Assange azonnal fellebbezett a londoni Legfelsőbb Bírósághoz, hogy akadályozzák meg kiadatását az Egyesült Államoknak, ahol büntetőjogi vádakkal kell szembenéznie.

https://www.bbc.co.uk/news/uk-62008245

https://www.aljazeera.com/news/2022/7/1/wikileaks-assange-lodges-uk-appeal-against-us-extradition

Assange támogatói és ügyvédei azt állítják, hogy mint újságíró jogosult a szólásszabadság első alkotmánymódosítás szerinti védelmére. Azzal érvelnek, hogy az ügy politikai indíttatású, hogy embertelen bánásmódban részesülne, és nem kaphatna tisztességes tárgyalást az Egyesült Államokban.

A Wikileaks által kiadott közlemény szerint mindenkinek, akinek fontos a szólásszabadság, „mélységesen szégyenkeznie” kellene amiatt, hogy a belügyminiszter jóváhagyta Assange kiadatását.

„Julian semmi rosszat nem tett. Nem követett el semmilyen bűncselekményt, és nem is bűnöző. Újságíró és kiadó, akit azért büntetnek meg, mert a munkáját végzi” - mondta.

Assange azóta van a belmarshi börtönben, hogy 2019-ben elhurcolták Ecuador londoni nagykövetségéről, ahol 2012 óta élt.


 

 

Meditációt kezdeményezünk Julian Assange védelme és az USA-nak való kiadatásának megakadályozása érdekében.

A meditáció minden nap magyar idő szerint 13:30-kor van (11:30 am utc) Ez a meditáció is bármikor elvégezhet, amilyen gyakran lehetséges, és amilyen gyakran vezettetést érzel.

Instrukciók (a meditáció javasolt időtartama 15 perc):

1. Használd a saját technikád, ami ellazult tudatállapotba visz.

2. Jelentsd ki azt a szándékod, hogy védelmet és gyógyulást hozol Julian Assange számára.

3. Hívd be az Ibolyalángot annak elsődleges Forrásából, hogy hozza létre a védelem körét körülötted a meditáció alatt és után. Kérd meg, hogy alakítson át mindent, ami nem szolgálja a Fényt.

4. Képzelj el egy rózsaszín Fényoszlopot, amint a Galaktikus Központi Napból kiáradva áthalad a testeden keresztül a Föld középpontjába.

5. Képzeld el, ahogy ez a Fény keresztüláramlik a szíveden, majd a kezeiden át, közvetlenül mindenkihez, akik Julian Assange helyzetében érintettek, harmóniába hoz mindenkit, békét teremt és védelmet nyújt. Hagyd, hogy a rózsaszín Fény továbbáramoljon és meggyógyítson minden más konfliktust szerte a világon.

6. Kérd meg ezt az Istennői jelenlétet (az Isteni Nőt), hogy irányítsa a védelem és a harmónia energiáit Julian Assangenak, és kérd meg és rendeld el a Fényerők védelmét Julian Assange kiadatásával szemben, majd képzeld el, hogy a Fény és a Szeretet energiái harmonizálnak mindenkit, akik érintettek ebben a helyzetben. Hagyd, hogy ezek az energiák továbbáramoljanak és meggyógyítsanak minden más konfliktust világszerte. Engedd néhány percig, hogy ezek az energiák keresztüláramoljanak a szíveden, majd a kezeiden át ezekbe a helyzetekbe.

A Fény győzelme!

 ~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Néhány szó erről a blogról:

A We Love Mass Meditation/Szeretjük a tömegmeditációkat oldal tömeges meditációkat szervez, melynek célja, hogy a lehető leghamarabb és a lehető legzökkenőmentesebben érjük el a planetáris felszabadulást.

Kérjük, ha vezettetést éreztek, csatlakozz minden nap az alábbi meditációk bármelyikéhez:

Sürgős meditáció az Oroszország, Ukrajna és a NATO közötti békéért ~ 4 óránként

https://hungarian.welovemassmeditation.com/2022/01/surgos-meditacio-az-oroszorszag-es-nato.html

Napi meditáció a Los Angeles-i örvény gyógyításáért 21:45-kor

https://hungarian.welovemassmeditation.com/2022/02/napi-meditacio-los-angeles-i-orveny.html

Napi meditáció a ljubljanai örvény gyógyításáért magyar idő szerint 20:45-kor

https://hungarian.welovemassmeditation.com/2022/01/napi-meditacio-ljubljanai-orveny.html

Sürgős meditáció minden túsz kiszabadításáért a földalatti bázisokról

https://hungarian.welovemassmeditation.com/2021/05/surgos-meditacio-minden-tusz.html

Meditáció Tajvanért ~ 4 óránként

https://hungarian.welovemassmeditation.com/2021/09/meditacio-tajvanert-4-orankent.html

Meditáció Afganisztánért és Jemenért ~ 4 óránként

https://hungarian.welovemassmeditation.com/2021/08/meditacio-afganisztanert-4-orankent.html

Élet Virága Meditáció 14:00-kor és bármikor, amilyen gyakran lehetséges:

https://hungarian.welovemassmeditation.com/2019/10/elet-viraga-meditacio-4-orankent.html

Meditáció az orvosi zsarnokság megakadályozásáért minden nap 23:30-kor

https://hungarian.welovemassmeditation.com/2020/09/meditacio-tervezett-lezarasok-masodik_23.html

Koronavírus vége meditáció négy óránként:

https://hungarian.welovemassmeditation.com/2020/04/koronavirus-vege-meditacio-vasarnap-17.html

Meditáció a koronavírus megállításáért az egész bolygón 4 óránként:

https://hungarian.welovemassmeditation.com/2020/02/surgos-meditacio-kinai-virus.html

Sürgősségi Meditáció 16:00 órakor:

https://hungarian.welovemassmeditation.com/2018/02/attores-meditacio-1500-orakor-es.html

Istennő örvény meditáció 16:30-kor:

https://hungarian.welovemassmeditation.com/2018/02/istenno-meditacio-minden-nap-1530-kor.html

Kozmikus Központi Faj Meditáció 16:15-kor:

https://hungarian.welovemassmeditation.com/2019/02/kozmikus-kozponti-faj-meditacio-minden.html

Buddhikus Oszlop Meditáció 16:30-kor:

https://hungarian.welovemassmeditation.com/2018/10/buddhikus-oszlop-meditacio-minden-nap.html

Különféle célból is szervezünk rendszeresen különböző tömegmeditációkat, melyek itt találhatók:

https://meditacios-tablazatok.blogspot.com/p/meditacios-fo-tablazat-aurora-projekt.html?fbclid=IwAR0InldJ0RpTJPnQ_Oxk3ki5afuw4f3b2-NR2IrLgT_k04NAlRMMq5txJX0

Szeretjük a Tömegmeditációkat Alap / We Love Mass Meditation Fund

A We Love Mass Meditation Fund sürgős pénzügyi támogatást nyújt a Fénymunkásoknak világszerte. Az alábbi linken tehetitek meg az egyszeri, vagy rendszeres felajánlásotokat:

paypal.me/WeLoveMassMedis

We Love Mass Meditation Healing Group / Szeretjük a Tömegmeditációkat Gyógyító Csoport

Szeretettel várunk a gyógyító csoportunkba ha gyógyítást szeretnél kérni a gyógyítóinktól világszerte, és keresünk képzett gyógyítókat is, hogy csatlakozzanak ehhez a csoporthoz és segítsenek azoknak, akiknek szükségük van erre.

https://www.facebook.com/groups/672169430262

Megjegyzések