Ibolya Láng meditáció az energiák kiegyensúlyozásáért a Beltane időszakban

A Beltane (vagy ír nyelven Lá Bealtaine) a nyár kezdetét jelöli, mely növekedést és életet jelent a növények, állatok és az emberek számára.








                                                              Fire Dance by C.R. Gray


Május napjának (May Day) is nevezik, amely a kelta ünnepből, a Beltane-ből származik, és az ókori Írországban, Skóciában és Man-szigeten ünnepelték. Ez volt a négy, kelta, idényjellegű fesztiválok egyike, olyan ünnepek mellett mint a Samhain, Imbolc és Lughnasadh. A Beltane azonban az egyik legfontosabb.









Az ókori kelták Beltaine előestéjén a hegyekben tábortüzek fénye mellett ünnepelték a Szeretet és a Fény Törvényét. A druidák olyan táncköröket hoztak létre ahol a tábortűz körül táncoltak, hogy lehorgonyozzák a fényt és megtisztítsák az összes állatot, földet és élőlényt a bolygón.


Beltane idején megnyílunk a fiatalság Istenének és Istennőjének. Akármilyen öregek is vagyunk, tavasszal újra fiatalnak érezzük magunkat, Beltane idején átugorjuk a vitalitás és fiatalság tüzét és engedjük, hogy felvidítson és meggyógyítson minket. Ha fiatalok vagyunk, arra használjuk ezt az ünnepet, hogy pozitív, teremtő módon kapcsolódjunk a érzékiséghez, idősebb korban pedig párt keressük,ami lehet saját férfi és női természetünk párosítása is. Az Én férfi és női aspektusainak egyesítését már régóta a szellemi és pszichoterápiás munka egyik fő céljának tekintik, és Beltane azt az időszakot képviseli, amikor teljességgel megnyílhatunk erre a munkára, lehetővé téve a természetben előforduló polaritások természetes egyesülését. Ilyenkor adott a lehetőség, ami segít e munkánkban – abban a munkában, ami alapvetően alkímiai jellegű. A növekedés táplálása, amikor Nap Atya ragyogása felmelegíti Föld Anyát, aki csatlakozik a teremtéshez.”
A május környéki szent táncok voltak az Istennői Fény lehorgonyzásának szokásos hagyományai a bolygón, éppúgy, mint az Isteni Nő és az Isteni Férfi egyesülésének.
Ugyanakkor a Beltane tényleges napja nem mindig április 30-án vagy május 1-jén van aszerint a Gergely-naptár szerint, amit a legtöbbünk mindennapi élete során használ. Beltane napja valójában a márciusi nap-éj egyenlőség és a júniusi napforduló közötti félidőre esik.
2020-ban ez május 5-ére esik, magyar idő szerint körülbelül 14:45-re.
Ennek ellenére a bolygó körüli energia április közepe óta meglehetősen intenzív, és valószínűleg ez a jövő héten is így lesz. Ez fontos időszak az energiák felfedésének és egyensúlyának megteremtése szempontjából éppúgy, mint az Isteni Nő és Isteni Férfi szempontjából, hogy a dolgok harmóniában legyenek és elősegítsék a Föld legpozitívabb Felemelkedési Idővonalának elérését.
Ezért javasoljuk, hogy végezd el naponta ezt a különleges Ibolyaláng Meditációt április 30-tól május 5-ig. Végezheted sűrűbben is, ha úgy érzed.
A meditáció időpontja 14:45, ami egybeesik a négy óránként végzett Szíriai Békemeditációval, ettől függetlenül elvégezhetitek azt a meditációt is a javasolt időpontban, ami itt található
https://hungarian.welovemassmeditation.com/2019/10/bekemeditacio-sziriaert-frissites.html

Ibolyaláng meditáció vezetett magyar nyelvű linkje:

https://youtu.be/LLyr4K2MRpg


Instrukciók (a meditáció javasolt időtartama 15 perc):

1. Használd a saját technikád, ami ellazult tudatállapotba visz.

2. Most hívd be az Ibolyalángot annak elsődleges Forrásából, hogy tisztítsa meg az energiameződ minden zavaró energiától. Majd kérd meg az Ibolyalángot, hogy amíg meditálsz, hozzon létre egy hatalmas, erőteljes gömböt körülötted, ami megvéd téged. Tartsd ezt aktívan a nap hátralévő részében.

3. Jelentsd ki azt a szándékod, hogy eszközként használod ezt a meditációt arra, hogy kiegyensúlyozd a diszharmonikus energiákat, valamint az Isteni Nőt és az Isteni Férfit, és segíted elérni a lehető legpozitívabb Felemelkedési Idővonalat a Föld számára.

4. Képzelj el egy ragyogó fehér Fényoszlopot, amint a Kozmikus Központi Napból kiáradva szétszóródik az Univerzum összes galaxisának Központi Napjához. Majd képzeld el, hogy ez a Fény belép a mi Galaktikus Központi Napunkon keresztül, áthalad a Galaxisunkon, majd a Naprendszerünkbe érkezik és áthalad a Naprendszerünk összes Fénylényén, majd a Föld bolygó minden lényén, valamint a testeden keresztül a Föld középpontjába.

5. Most képzeld el, hogy az Ibolyaláng átöleli és körbeveszi az egész bolygót, megtisztítja a plazma, éteri és asztrál sík örvényeit és energiamezőjét.

6. Képzeld el, hogy az egész emberiség inspirálva és vezetve van oly módon, hogy mindenkinek megvan a saját kapcsolata a saját Lelkével és a Forrással, a belső férfi és női aspektusuk tökéletes egyensúlyában.

7. Képzeld el, hogy az események iránya a Földön a lehető legpozitívabb idővonalra vált és eltávolodik minden járványtól, minden háborútól és minden globális uralomtól. Képzeld el, hogy a fehér, rózsaszín, kék és arany színű Fény meggyógyít minden egyenlőtlenséget, eltöröl minden szegénységet és bőséget hoz az egész emberiségnek. Képzeld el, ahogy a Vízöntő korának új, gyönyörű kozmikus ciklusa elkezdődik, tiszta Fényt, Szeretetet és Boldogságot hozva minden lény számára a Földön.

8. Végül földeld le az energiád a Föld középpontjába. Ez személyes Egyensúlyod és Védelmed szolgálja. Emellett horgonyzási pontot, vagy áramkört hoz létre, ami az Ibolyaláng folyamatos csatornájaként működhet a meditáció után is.

Ahogy a bolygó felszabadításáért folyó harc eléri csúcspontját, hullámokban érkezik hozzánk a Forrás Fényenergiája és sötét erők birtokában lévő technológiából származó sötét energia. Lehet, hogy rendszeresen intenzív energiahullámokat tapasztalsz. Ezért olyan fontos, hogy mindannyian biztonságosan meditáljunk (CSAK azok után, hogy elvégeztük a Védelmi meditációt), és minden nap feltegyük a védőpajzsunkat.
Védelemre van szükségünk a Felemelkedési munkához is, hogy tiszták és fókuszáltak maradhassunk, és megtisztíthassuk az érzelmi blokkjainkat. Energiapajzsra van szükségünk, ha empatikus alkatok vagyunk, és mindenképpen védelemre a negatív energiákkal szemben. Ha megfelelő védelem vesz körbe, az segít megőrizni az egyensúlyunkat.
Az Egyensúly és a Védelem a két legfontosabb dolog ebben az időszakban.
Az 2. lépésben javasolt Ibolyaláng védelmet naponta létrehozhatod magad körül, vagy bármikor, amikor úgy érzed.
Másik lehetőségként használhatod a következő védelmi protokollt is,
a vezetett változat:

Elmondhatod ezt a Függetlenségi Nyilatkozatot is hangosan, vagy magadban, e meditáció után vagy bármikor, amikor úgy érzed.
Mi, a Felébredettek, tudunk sötét tervetekről!
Független Lények vagyunk! /Szuverén lények vagyunk!
Nem engedjük!
Nem egyezünk bele a sötét konstrukcióba.
Megbocsátunk, köszönjük, szeretünk titeket.
DE NEM EGYEZÜNK BELE!
NEM ENGEDJÜK!
EZ ITT EXCALIBUR KARDJA!
AZ INDIGÓ KÓDEX!
FÉNY VAGYUNK! SZERETET VAGYUNK!
MEGTÖRJÜK A FREKVENCIAHURKOT!
EGYSÉG VAGYUNK!
Mi vagyunk azok, akikre vártunk!
Hogy segítsünk az embereknek megbirkózni a változás eme intenzív időszakával, meggyógyítani az érzelmi sebeket és traumákat, úgy döntöttünk, hogy létrehozunk egy Facebook csoportot. Ez egy privát csoport, ahol gyógyítást kérhetsz, vagy felajánlhatsz, ha úgy érzed.
A Fény Győzelme!


Néhány szó erről a blogról:


A We Love Mass Meditation/Szeretjük a Tömegmeditációkat oldal tömeges meditációkat szervez, melynek célja, hogy a lehető leghamarabb és a lehető legzökkenőmentesebben érjük el a planetáris felszabadulást.

Kérjük, ha vezettetést éreztek, csatlakozzatok minden nap az alábbi meditációk bármelyikéhez:

Meditáció a koronavírus járvány eltávolításáért:

Élet Virága Meditáció 14:00-kor (nyári időszámítás szerint) és bármikor, amilyen gyakran lehetséges:

Sürgősségi Meditáció 15:00 órakor (téli időszámítás szerint):

Istennő Meditáció 15:30-kor (téli időszámítás szerint):

Kulcs a Szabadsághoz Meditáció 16:00 órakor (téli időszámítás szerint):

Kozmikus Központi Faj Meditáció 16:15-kor (téli időszámítás szerint):

Buddhikus Oszlop Meditáció 16:30-kor (téli időszámítás szerint):

Az Alnilam áldásai Meditáció 16:45-kor (téli időszámítás szerint):

Különféle célból is szervezünk rendszeresen különböző tömegmeditációkat, melyek itt találhatók:

Sürgős pénzügyi támogatást is nyújtunk a Fénymunkásoknak világszerte. Az alábbi linken tehetitek meg felajánlásotokat:

Kérjük, segítsetek/támogassatok minket egy zökkenőmentes átmenetért a planetáris felszabadításban a legmagasabb Fényben!








Megjegyzések