Meditáció a koronavírus megállításáért az egész bolygón 4 óránként





FRISSÍTÉS április 15-én: készült egy gif, ami segít könnyebben elképzelni az Ibolya lángot a Föld körül.



FRISSÍTÉS április 9-én: megváltozott a cím és a meditációs instrukciók 5. lépésén váltatottunk: a „plazma” szót eltávolítottuk az első mondat második feléből.



FRISSÍTÉS április 7-én: a meditáció utasításait frissítettük, hogy azok tükrözzék a legfrissebb fejleményeket és igazodjanak a járvány súlyosságához világszerte.



FRISSÍTÉS február 28-án: módosítottuk a meditáció utasításait is, hogy több helyszínt tartalmazzon, melyeket súlyosan érint a koronavírus. Több képet teszünk közzé, hogy népszerűsítsük az RCV Csillagpor Parancsot.



Országos járvány tört ki Vuhanban, Közép-Kína legnépesebb városában két héttel ezelőtt. Úgy vélik, a járvány a tengeri ételeket és baromfit áruló piacról származik Kína középső részéből, ami egyben Kína utazási csomópontja is, 11 milliós lakossággal. Ennek eredményeként gyorsan elterjedt a környező vidéken, országokban. Az Egyesült Államok január 21-én erősítette meg az első fertőzési esetet Washingtonban.









Kína megerősítette, hogy az új koronavírus emberről emberre terjed. A vírus DNS analízise szerint nagyon hasonlít a SARS-hoz (Severe Acute Respiratory Syndrome), ami majdnem 800 életet követelt Ázsia szerte 2003-ban.






A Kínai Újév alatt, ami január 24-én kezdődött, sok ember utazott haza Kínába a családjához és a rokonaihoz. Elképzelhető, hogy átutaztak Vuhanon repülővel, vonattal, vagy autóval. Ez az év legnagyobb utazási hulláma, még súlyosabbá tette a koronavírus kitörését.



Habár ez az új vírus sokkal kevésbé tűnik halálosnak mint a SARS és az Ebola, ettől függetlenül ragályos, és sok emberi életet követelhet, amennyiben nem fékezik meg és távolítják el teljesen.



Január 28-tól Kína 16 várost rakott karanténba Hupej tartományban, ez 46 millió embert érint.



Sajnos, olyan beszámolókat is hallani, melyek szerint a kórházak aggasztó tünetekkel küzdő betegeket utasítottak el.






Ugyanakkor nincs elegendő szájmaszk, ami felhalmozáshoz és áremelkedéshez vezet Ázsiában.



Másrészről Kína 6 nap alatt próbál új kórházat építeni, hogy megfelelően lehessen kezelni a vírussal fertőzött új betegeket.






Olyan bizonyítékok kerültek napvilágra, mely szerint a koronavírus egy fejlett biofegyver, ami leginkább az Ázsiai populációt célozza:






Cobra szerint Kínai ügynökök lopták el a koronavírust egy kanadai laborból:









És magasabb szintre, biofegyverré fejlesztették a vuhani laborban:












Majd egy amerikai ügynök, aki korábban beszivárgott a vuhani laborba és részt vett a vírus kifejlesztésében, ellopta a koronavírus egy példányát és elterjesztette a Vuhanban található tengeri hal és állat piacon. Onnan a vírus geometrikus formában továbbterjedt, ami valóban nagyon rémisztőnek látszik:






Szerencsére a Plejádiak fáradhatatlanul dolgoznak azon, hogy megállítsák a járványt. Pénteken, január 24-én, létrehozták az első Csillagpor nanoport, hogy eltöröljék a vírust, és szétterítették a bolygó felszínén az Alacsony Földkörüli Pályán (LEO) tartózkodó hajóikról. (megj.:LEO régió: a földfelszíntől számított 200-2000 km közötti terület a Bolygó körül.) A vírus reakcióba lépett a nanoporral és egy kevésbé halálos és fertőző formává mutálódott.






A vírus reagálásából tanulva a Plejádiak kifejlesztettek egy sokkal fejlettebb Csillagpor verziót és ezt a gyakorlatban is alkalmazták hétfőn és kedden (január 27-én és 28-án.) 

 




Ennek eredményeként a vírus nem abban a geometriai formában terjed tovább, mint eddig, hanem úgy tűnik, hogy lelassul:












A Fényerők várakozása szerint a fertőzés terjedése egy vagy két héten belül kiegyenlítődik és egyre kevesebb és kevesebb új esetről érkezik jelentés.



Itt ellenőrizheted a járvány aktuális állapotát:






És itt:






Megfelelő mennyiségű próbálkozás után után a Plejádiak képesek lesznek teljesen meghackelni a vírust, megállítani a terjedését, ugyanúgy, ahogy megállították a Spanyol nátha járványt is 1918-ban:






A vírusok csak akkor tudnak hatékonyan terjedni, ha támogatást kapnak a sötét erőktől a plazma síkon.



Cobra frissítése alapján most, hogy olyan sok ember karanténban van, lehetővé vált a Fényerők számár lehetővé vált minden plazma chiméra pók és minden chiméra entitás kitisztítása a nem-fizikai síkokról.



A Fényerők most intenzíven tisztítják az összes megmaradt plazma arkón, drákó, reptilián és egyéb entitást. Amikor a kínai lakosság ilyen nagy része tartózkodik otthon, az nemcsak a koronavírus terjedését akadályozza, hanem a plazma entitások terjedését is, amiket Kínában mostanra hatékonyan kiéheztettek és ez planetáris léptékben az entitások eltávolításának láncreakciójához vezet, eddig nem tapasztalt mértékben.






Ezért szervezünk sürgősségi meditációt minden 4 órában, hogy megállítsuk a járvány terjedését és eltávolítsuk a vírust a föld felszínéről, a következő időpontokban:



Magyar idő szerint:

nyári időszámítás                    téli időszámítás
 
3 órakor                                    2 órakor

7 órakor                                    6 órakor

11 órakor                                 10 órakor

15 órakor                                 14 órakor

19 órakor                                 18 órakor

23 órakor                                 22 órakor                                   



Íme a meditációhoz létrehozott facebook esemény (frissített):






És a link a vezetett, frissített változathoz: 







Instrukciók (a meditáció javasolt időtartama 15 perc.) 
Megjegyzés: az instrukciókat április 7-én és 9-én frissítettük, hogy tükrözzék a legfrissebb fejleményeket és igazodjanak a járvány súlyosságához világszerte.



1. Használd a saját technikád, ami ellazult tudatállapotba visz.



2. Fejezd ki azt a szándékod, hogy eszközként használod ezt a meditációt arra, hogy megállítsd a járvány terjedését és eltávolítsd e vírust a bolygó felszínéről.



3. Gondolatban jeleníts meg magad előtt egy ragyogó fehér Fényoszlopot, amint a Kozmikus Központi Napból kiáradva szétszóródik az Univerzum összes galaxisának Központi Napjához. Majd jelenítsd meg gondolatban magad előtt, hogy ez a Fény belép a mi Galaktikus Központi Napunkon keresztül, majd áthalad a Galaxisunkon, majd a Naprendszerünkbe érkezik és áthalad a Naprendszerünk összes Fénylényén, majd a Föld bolygó minden lényén, valamint a testeden keresztül a Föld középpontjába.



4. Lásd gondolatban magad előtt, ahogy AN fehér tüze megtisztít minden embert és helyszínt, melyek a járvány kitörésével kapcsolatba kerültek, különösen Vuhant Kínában, Japánt, Iránt, Olaszországot és Európát és az Egyesült Államokat. 
 


5. Képzeld magad elé, hogy az Ibolyaláng megtisztít minden vírus-támogató plazmát és minden még megmaradt arkhón, drákó, reptilián és egyéb entitást. Lásd magad előtt, ahogy a vírust megállítják, nem terjed tovább, és eltávolítják a föld felszínéről.



[Megjegyzés: Cobra szerint a plazma entitások szinte teljesen eltűntek. Jelenleg az éteri és alsó asztrál síkon lévő entitásokat tisztítjuk, amivel sokkal könnyebb dolgunk van. (Forrás)]



6. Lásd magad előtt, ahogy mindenki, akit e vírus megfertőzött, teljesen meggyógyul.



Használhatod ezt a képet, mely segít könnyebben elképzelni az Ibolya lángot a Föld körül.









Cobra javaslatára használhatod ezt az animációt, segít elképzelni a koronavírus teljes eltávolítását a bolygó felszínéről. Ha vezettetést érzel, oszt meg mindenhol a közösségi médiában. 
 








A vírus eltávolítása érdekében a Plejádiak új protokollt fejlesztettek ki, mely segíthet a fertőzött területek lakosságának, különösen a kínai Hupej tartományban, de máshol is a bolygón.



Ha tudomásod van róla, úgy érzed, vagy attól félsz, hogy elkaptad a koronavírust, vagy szeretnéd fertőtleníteni a környezeted, elismételheted magadban háromszor.



"RCV Csillagpor Parancs"



A Plejádiak ekkor a fejlett technológiájukkal segítenek eltávolítani a vírust. Ezt az új protokollt most fejlesztik, korlátozott a hatékonysága, ezért a Plejádiak visszajelzéseket kérnek. Örülnének, ha mindazok, akik használják ezt a protokollt, beszámolnának a hatásairól A Portálon az alább megadott cikk után a kommentek között. Kérek mindenkit, hogy vegye figyelembe: ez a protokoll NEM helyettesíti az orvosi ellátást.






Itt látható egy gif, mely népszerűsíti ezt a protokollt. Megoszthatod, ahol csak akarod, hogy segítsd növelni az ismertségét:










Beillesztheted ezt a koronavírus kitörésének megállítását célzó meditációt a napi Sürgősségi Meditációink közé délután 4 órakor (magyar idő szerint.)






A Fény győzelme!



- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -









Néhány szó erről a blogról:



A We Love Mass Meditation/Szeretjük a Tömegmeditációkat oldal tömeges meditációkat szervez, melynek célja, hogy a lehető leghamarabb és a lehető legzökkenőmentesebben érjük el a planetáris felszabadulást.


Kérjük, ha vezettetést éreztek, csatlakozzatok minden nap az alábbi meditációk bármelyikéhez:



Meditáció a koronavírus járvány eltávolításáért




Élet Virága Meditáció 14:00-kor (nyári időszámítás szerint) és bármikor, amilyen gyakran lehetséges




Sürgősségi Meditáció 15:00 órakor (téli időszámítás szerint)




Istennő Meditáció 15:30-kor (téli időszámítás szerint):




Kulcs a Szabadsághoz Meditáció 16:00 órakor (téli időszámítás szerint):




Kozmikus Központi Faj Meditáció 16:15-kor (téli időszámítás szerint):




Buddhikus Oszlop Meditáció 16:30-kor (téli időszámítás szerint):




Az Alnilam áldásai Meditáció 16:45-kor (téli időszámítás szerint)




Különféle célból is szervezünk rendszeresen különböző tömegmeditációkat, melyek itt találhatók:




Sürgős pénzügyi támogatást is nyújtunk a Fénymunkásoknak világszerte. Az alábbi linken tehetitek meg felajánlásotokat




Kérjük, segítsetek/támogassatok minket egy zökkenőmentes átmenetért a planetáris felszabadításban a legmagasabb Fényben!

Megjegyzések