Meditáció a Tiszta Fény Befogadásáért, Megtartásáért és az Egybeolvadásért az Én Vagyok Jelenléttel



Minden lény célja az univerzumban a felemelkedés. Az Esemény, amelyet mindannyian várunk, e bolygó minden lénye számára a csoportos Felemelkedési folyamatának indító pontja.


Cobra már említette korábban is, hogy az Esemény előtt az egyik legjobb módszer az egyéni Felemelkedési folyamat felgyorsítására a kozmikus Cobra légzés gyakorlata (ami NINCS közvetlen kapcsolatban A Portál blog írójával):
A másik nagyon fontos tényező a kapcsolódás az Én Vagyok Jelenléttel:





Ez egy egyéni meditáció, amely segít behívni és megtartani a tiszta Fényt és Egyesülni az Én Vagyok Jelenléttel, ahogyan azt Michael Arkangyal tanácsolaja az emberiségnek egy csatornázáson keresztül:


Michael arkangyal mutatja be nekünk a Tiszta Fehér Fényoszlopot. Amikor hívod a Tiszta Fehér Fényoszlopot, megemelheted a rezgési frekvenciádat és magad köré helyezheted a védelmet mely e Fényben rejlik.

Ennek az oszlopnak az a célja, hogy növelje a vibrációs frekvenciát és segítsen megérezni a Forrással való kapcsolódást. Minél több fényt tudsz megtartani, annál inkább nő a képességed arra, hogy megbirkózz a jövőbeli zavarokkal és akadályokkal. Így e problémák és akadályok nem tudnak könnyedén eltéríteni. Az akadályok csak akkor lehetnek káros hatással rád, ha engedélyt adsz rá. Akkor engeded meg, hogy ilyen hatással legyenek rád, ha a magány, a kirekesztettség, a félelem vagy az elveszettség érzése tölt el.

A spirituális fejlődés során egyre inkább képessé válsz a nagyobb Fény befogadására, és ezzel jár az a képesség is, hogy legyőzd az összes akadályt.

E meditáció szerzője azt javasolja, hogy változtasd az energiát magadban, magad körül és emeld a rezgésed a Magasabb Fény felé minden reggel, mikor felébredsz. Hívd a Tiszta Fehér Fényoszlopot, hogy vegyen körbe téged. Lépj be a Fénybe és mozgasd, hogy egyesülhess az Én Vagyok Jelenléttel. Ismételd ezt meg este is lefekvéskor.

A lenti meditáció instrukciói ugyanazok, mint az eredeti instrukciók, melyeket a fenti linkben lévő cikk megad. Annyit változtattunk rajta, hogy bekezdések helyett lépésekre bontottuk. A meditáció javasolt időtartama a kívánt hatás elérése érdekében 20 perc.

Varsányi Anna változata:



A Szeretjük a tömegmeditációt oldal változata:



És ugyanez egy kicsit módosítva Tóthmartinez Adrienne-től:




Instrukciók (a meditáció javasolt hossza 20 perc):

1.) Most végy egy mély levegőt és ülj le vagy feküdj le kényelmesen, hogy elkezdhesd ezt a meditációt.

2.) Mondd el ezt a behívást:
"Felszólítom a Tiszta Fehér Fényoszlopot, hogy ereszkedjen le rám, és formálódjon meg körülöttem. Felszólítom a Vagyok, Aki Vagyok Jelenlétet. Megkérem a Vagyok, Aki Vagyok Jelenlétet, hogy csatlakozzon hozzám, és egyesüljön velem."

Először nehézséget okozhat, hogy változást érezz az energiameződben. Fontos, hogy tarts ki, és továbbra is kérd a Fényoszlopot, hogy vegyen körbe téged. Néha a rezgésed annyira lelassul, hogy a Vagyok, Aki Vagyok Jelenléte nem tud eljutni hozzád. Ez azért van, mert létezik az energiának egy bizonyos rezgésszintje, ami alatt nem terjed tovább. Ezért olyan frekvenciára kell emelned a saját rezgésed, ami felér a Jelenléthez. A Fényoszlop segít megemelni a rezgést körülötted. Ahogy benne állsz, az alacsonyabb rezgések eloszlanak és elkezdesz egyre több Fényt és Energiát összegyűjteni.

3.) Kérd a Fényoszlopot, Fényhengert, Fényalagutat; nem számít, hogyan nevezed; a fontos az, hogy vedd körbe magad Fénnyel és hagyd, hogy felemelje a rezgésedet.

4.) Lásd magad előtt, hogy a Jelenlét vár téged e Fényoszlop, Henger, vagy Alagút tetején. Képzeld el, hogy ott van. Hagyd, hogy a szíved meggyőzze az elmédet, hogy ott van. Ezen a ponton kezdd el mozgatni az energiát fölfelé a fejtetődön található Koronacsakrádon keresztül.

5.) Haladj fölfelé ebben a Fényoszlopban a Felsőbb Fény irányába.

Csakrák helyezkednek el a fejed fölött a nyolcastól a tizenkettes számúig. Jelenítsd meg magad előtt, hogy az energia felemelkedik a nyolcas csakrádba, ott megáll, és energetizálja a csakrát,

6.) Jelenítsd meg magad előtt, hogy az energia felemelkedik a kilences csakrádba, ott megáll, hogy energetizálja a csakrát.

7.) Most jelenítsd meg magad előtt, hogy az energia felemelkedik a tízes csakrádba, ott megáll és energetizálja a csakrát.

8.) Jelenítsd meg magad előtt, hogy az energia tovább emelkedik a tizenegyes csakrádba, ott megáll és energetizálja a csakrát.

9.) Most jelenítsd meg magad előtt, hogy az energia felemelkedik a tizenkettes csakrádba, és megáll, hogy energetizálja a csakrát.

Ily módon az energia csakráról csakrára haladva emelkedik fel a valóság tizenharmadik dimenziójában lévő tizenkettes csakrádba, a Vagyok, Aki Vagyok Trónjához. Ott találkozhatsz az Én Vagyok Jelenléttel, amely a formában megnyilvánult Isteni esszencia és a Vagyok, Aki Vagyok Trónján foglal helyet.


10.) Most jelenítsd meg magad előtt, hogy egyre közelebb kerülsz a találkozáshoz a Vagyok, Aki Vagyok Jelenléttel, majd egybeolvadsz és egyesülsz vele. A Jelenlét éteri teste Tiszta Fényt áraszt magából. Vibráló fény csillámlik minden irányból. Állj meg, és meditálj egy ideig, ahogy az Én Vagyok Jelenlét energiájában fürdesz.

Minden alkalommal, amikor ezt gyakorlod, egyre magasabb szintű Fényt leszel képes elnyelni, míg végül elkezded betelíteni és megtestesíteni a Vagyok, Aki Vagyok Jelenlétét. Akkor meghívást kaphatsz, hogy helyet foglalj a Vagyok, Aki Vagyok Trónján és teljesen elnyeld a Fényt. Amikor úgy érzed, hogy teljesen egybeolvadtál a Jelenléttel, megkérheted, hogy jöjjön le veled vissza a testedbe. Mindezt három körben tedd meg:

11.) Első körben találkozol, egybeolvadsz és egyesülsz az Én Vagyok Jelenléttel. Hozd vissza a Jelenlétet, és telítsd el a testedet a Jelenléttel, a fejed búbjától le a talpadig, egészen Földanya magjáig.

12.) Második körben menj föl újra a Fehér Fényoszlopban a Vagyok, Aki Vagyok Jelenlétébe; elvegyülve, egybeolvadva és egyesülve az Egységben. Hozd le ezt az energiarezgést tested és lényed minden csakrájába, le a talpadig és onnan Földanya magjába.

13.) Harmadik körben menj vissza fel ugyanúgy, és miután egybeolvadtál az Én Vagyok Jelenléttel, tedd fel kérdéseidet. Mikor végeztél, figyeld a válaszokat. A fennmaradó válaszok akkor érkeznek majd, amikor szükség lesz rájuk. Ahhoz, hogy újra feltöltsd a tested, hozd le a Vagyok, Aki Vagyok egybeolvadt esszenciáját a testedbe.

A Fény győzelme!


-------------------------------


Néhány szó erről a blogról:


A We Love Mass Meditation/Szeretjük a Tömegmeditációkat oldal tömeges meditációkat szervez, melynek célja, hogy a lehető leghamarabb és a lehető legzökkenőmentesebben érjük el a planetáris felszabadulást.

Kérjük, ha vezettetést éreztek, csatlakozzatok minden nap az alábbi meditációk bármelyikéhez:

Meditáció a koronavírus járvány eltávolításáért:

Élet Virága Meditáció 14:00-kor (nyári időszámítás szerint) és bármikor, amilyen gyakran lehetséges:

Sürgősségi Meditáció 15:00 órakor (téli időszámítás szerint):

Istennő Meditáció 15:30-kor (téli időszámítás szerint):

Kulcs a Szabadsághoz Meditáció 16:00 órakor (téli időszámítás szerint):

Kozmikus Központi Faj Meditáció 16:15-kor (téli időszámítás szerint):

Buddhikus Oszlop Meditáció 16:30-kor (téli időszámítás szerint):

Az Alnilam áldásai Meditáció 16:45-kor (téli időszámítás szerint):

Különféle célból is szervezünk rendszeresen különböző tömegmeditációkat, melyek itt találhatók:

Sürgős pénzügyi támogatást is nyújtunk a Fénymunkásoknak világszerte. Az alábbi linken tehetitek meg felajánlásotokat:

Kérjük, segítsetek/támogassatok minket egy zökkenőmentes átmenetért a planetáris felszabadításban a legmagasabb Fényben!

Megjegyzések