Meditáció minden este 19:30-kor, hogy Ghislaine Maxwell életben maradjon amíg tanúvallomást tesz

Július 2-án csütörtökön letartóztatták Ghislaine Maxwell-t, aki Jeffrey Epstein régi bizalmasa. Epstein több áldozata állította, hogy Maxwell Epstein legfőbb segítője, tettestársa, aki fiatal lányokat hajtott fel és készített elő bántalmazásra.






Többrendbeli vádlott, többek között azzal vádolják, hogy együttműködött Epsteinnel 1994-1997 között, és 14 éves fiatal lányokat csaptak be és csábítottak illegális szexuális cselekedetekre. Emellett hamis tanúzással is vádolják, mivel egy korábbi kihallgatáson hazudott az őt kihallgató nyomozóknak az általa elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatban.


Jelenleg Maxwellt a brooklyni Metropolitan Detention Centerben tartják fogva. 
 



Ugyanakkor fenn áll annak a lehetősége, hogy ő is gyilkosság áldozata lesz, mint Epstein, és ezzel elhallgattatják.


Ezért a Fényerők azt kérik, hogy naponta meditáljunk Maxwell védelme érdekében, nehogy gyilkosság áldozatává váljon. Így tanúvallomást tehet és leleplezheti azokat a bűncselekményeket, melyeket Epstein és a többi fontos gyermekbántalmazó követett el. Ez nagyban hozzájárul a teljes nyilvánosságra hozatalhoz.

Naponta végezzük ezt a meditációt 19:30-kor. De olyan gyakran végezheted, amilyen gyakran szeretnéd.

Itt ellenőrizheted a helyi időzónádra vonatkozó időpontot:


Világóra:


A meditáció Facebook eseménye:


Francia Facebook esemény:


Irányított változat:



Instrukciók (a meditáció javasolt időtartama 15 perc):

1. Használd a saját technikád, ami ellazult tudatállapotba visz.

2. Jelentsd ki azt a szándékod, hogy eszközként használod ezt a meditációt arra, hogy Maxwell védelemben részesüljön, tanúvallomást tehessen és leleplezze azokat a bűncselekményeket, amelyeket a jelentős gyermekbántalmazók követtek el.

3. Hívd be az Ibolyalángot annak elsődleges Forrásából, hogy védelemmel vegyen körbe a meditáció alatt és után. Kérd meg, hogy alakítson át mindent, ami nem szolgálja a Fényt.

4. Jeleníts meg egy ragyogó fehér Fényoszlopot, amint a Kozmikus Központi Napból kiáradva szétszóródik az Univerzum összes galaxisának Központi Napjához. Majd jelenítsd meg gondolatban, hogy ez a Fény belép a mi Galaktikus Központi Napunkon keresztül, majd áthalad a Galaxisunkon, majd a Naprendszerünkbe érkezik és áthalad a Naprendszerünk összes Fénylényén, majd a Föld bolygó minden lényén, valamint a testeden keresztül a Föld középpontjába.

5. Jeleníts meg egy ragyogó fehér Fényoszlopot amint leereszkedik Maxwellre és megvédi a fizikai testét minden gyilkossági kísérlettől.

6. Most jelenítsd meg az Ibolyalángot amint körbeveszi Maxwellt, megóvja őt minden káros hatástól, így tanúvallomást tehet és nyilvánosságra hozhatja Epstein és a többi jelentős gyermekbántalmazó bűncselekményeit.

A Fény győzelme!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Néhány szó erről a blogról:

A We Love Mass Meditation/Szeretjük a tömegmeditációkat oldal tömeges meditációkat szervez, melynek célja, hogy a lehető leghamarabb és a lehető legzökkenőmentesebben érjük el a planetáris felszabadulást.

Kérjük, ha vezettetést éreztek, csatlakozz minden nap az alábbi meditációk bármelyikéhez:

Koronavírus vége meditáció négy óránként


Meditáció a koronavírus megállításáért az egész bolygón 4 óránként


Meditáció minden négy órában a koronavírus kitörésének megállításáért Olaszországban


Élet Virága Meditáció 14:00-kor (nyári időszámítás szerint) és bármikor, amilyen gyakran lehetséges


Sürgősségi Meditáció 16:00 órakor (nyári időszámítás szerint)


Istennő Meditáció 16:30-kor (nyári időszámítás szerint)


Koronavírus vége meditáció 17:00 (nyári időszámítás szerint)


Kozmikus Központi Faj Meditáció 17:15-kor (nyári időszámítás szerint)


Buddhikus Oszlop Meditáció 17:30-kor (nyári időszámítás szerint)


Különféle célból is szervezünk rendszeresen különböző tömegmeditációkat, melyek itt találhatók:




Szeretjük a Tömegmeditációkat Alapnak / We Love Mass Meditation Fund

A We Love Mass Meditation Fund sürgős pénzügyi támogatást nyújt a Fénymunkásoknak világszerte. Az alábbi linken tehetitek meg az egyszeri, vagy rendszeres felajánlásotokat:


We Love Mass Meditation Healing Group / Szeretjük a Tömegmeditációkat Gyógyító Csoport

Szeretettel várunk a gyógyító csoportunkba ha gyógyítást szeretnél kérni a gyógyítóinktól világszerte, és keresünk képzett gyógyítókat is, hogy csatlakozzanak ehhez a csoporthoz és segítsenek azoknak, akiknek szükségük van erre.

Megjegyzések